kapubanner for mobile

Indokolt lenne egy nagy béremelés

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Amennyiben csökkentenék a kisvállalkozók terheit, úgy az álláspontok is közeledhetnének a béremeléseket illetően.

A munkaerőpiac indokolja a garantált bérminimum újabb jelentős emelését 2019-re, ebben a megkérdezett érdekképviseletek is egyetértenek. A vállalati szféra viszont kisebb mértékű felzárkóztatásra lát esélyt. A szakszervezeti álláspont egységes, ám a javaslatok eltérők - írja a Magyar Idők.

A megbeszéléseket még a kafetériaelemek 2019-es kivezetése is befolyásolja a lap szerint. A garantált bérminimum újabb, akár 15 százalékos emelését indokolja a munkaerőpiac, de az érdekképviseletek álláspontja jelentősen eltér. A céljuk egyébként az, hogy 2022-re negyven százalékkal emelkedjenek a reálkeresetek. Ám ehhez legalább 36 százalékkal kellene emelni 2019 és 2022 között a garantált bérminimumot, és indokolt lenne a munkavállalói járulékok mérséklése is.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke viszont nem látja reálisnak, hogy 2022-ig szóló bérmegállapodás szülessen idén, de kétéves alkut támogatna a szakszervezet.
Annak érdekében, hogy teljesüljön a jövő évi költségvetésben meghatározott fogyasztásnövekedés fedezete, valamint meg lehessen tartani a szakképzett munkaerőt, legalább 13 százalékos minimálbér- és 15 százalékos bérminimum-emelést javasolnak - tette hozzá Palkovics.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke egy számjegyű minimálbér- és garantáltbérminimum-emelést javasolna, ám pontos számokról még nem döntöttek a tagok.
A Liga Szakszervezetek elnöke már a munkavállalói járulékterhek csökkentését is szorgalmazza, a magasabb nettó bérek elérése érdekében. Szerintük, ha csak Csehországhoz akar felzárkózni Magyarország, akkor két évre több mint ­35-40 százalékos emelésre van szükség.

Magyar Idők
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek