Ingyenes tesztet és távoktatást követelnek a veszélyeztetett pedagógusoknak
A veszélyeztetett pedagógusoknak távoktatást, ingyenes tesztelést a járványügyi szakemberek által meghatározott időközönként, és a fertőzötteknek 100 százalékos táppénzt sürget a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).
Követeléseik között - amelyeket egy koronavírussal fertőzött tanár halála kapcsán foglaltak össze - szerepel, hogy abban a közoktatási intézményben, amelyben megjelenik a vírus, azonnal rendeljenek el tanítás nélküli munkanapokat, és ha a megbetegedések száma nő, rendeljenek el tantermen kívüli oktatást.
Kiemelték: mindenki, aki oktatásban dolgozóként karanténba kerül, kapja meg a teljes fizetését, mint ahogyan Kásler Miklós miniszter bejelentette.
Kitértek arra is, hogy az őszi szünet után, novembertől az általános iskolák felső tagozatán és a középiskolákban hibrid oktatást kell bevezetni: az osztályokat két csoportra bontanák, az egyik összesen 3 napot járna iskolába, kettőt otthon tanulna, a következő héten cserélnének, így csökkenthető lenne a találkozások száma, ezáltal a fertőzés veszélye.
Felvetették azt is, hogy vezessenek nyilvános adatbázist arról, hány tanuló és hány oktatásban dolgozó került karanténba, hányan fertőződtek meg, kerültek kórházba, haltak meg a koronavírus-fertőzés következményeként.
Követelik azt is, hogy október 12-ig közölje a kormány, a közelgő őszi érettségi időszakában milyen biztonsági intézkedéseket tervez. A PSZ szorgalmazta, hogy ezek a biztonsági intézkedések legalább olyan szigorúak legyenek, mint a tavaszi érettségi időszakában.
A szakszervezet várja a kormány mielőbbi intézkedéseit, azok bejelentését a további tragédiák elkerülése érdekében - írták.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?