kapubanner for mobile

Ingyenesen tesztelnek Egerben postásokat, ételkiszállítókat is

Újabb gyorstesztszállítmány önerős beszerzését követően kiterjesztik a veszélyeztetett munkakörökben dolgozók koronavírus-szűrését Egerben - jelentette be a város polgármestere.

Mirkóczki Ádám elmondta: a napokban 1600 gyorstesztet kapott, illetve kap meg a hevesi megyeszékhely az önkormányzat által megrendelt és a helyi költségvetésből finanszírozott mennyiségből.

Miután az idősotthonok lakóinak és a szociális szféra dolgozóinak szűrése már megtörtént, az új szállítmány lehetővé teszi a kör bővítését - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint ezért orvosi felügyelet és szakasszisztencia mellett a Városháza üvegtermében várják tesztelésre önkéntes alapon mindazokat, akik sok emberrel találkoznak munkájuk során. Példaként említette a postásokat, hivatali dolgozókat, ügyfélszolgálatosokat, egészségügyi dolgozókat, ételkiszállítókat, valamint a szállásadókat.

Kiemelte: a jelentkezők egy önkormányzat által megadott zöld számon, időpont-egyeztetést követően, munkáltatói igazolással vehetik igénybe az ingyenes szolgáltatást. "Azzal, ha ily módon sikerül kiszűrni újabb vírushordozókat, sokat tehetünk az egriek egészségéért" - jegyezte meg a városvezető.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek