kapubanner for mobile
Gyimóthy Éva
Szerző: Gyimóthy Éva
Megjelent: 16 éve

Interjú Balogh Leventével, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. ügyvezetőjével

Alapvetően szigorú a Szentkirályi Ásványvíz Kft. vezetési stílusa, de szeretnék megőrizni a cégre jellemző családias hangulatot. Balogh Levente ügyvezető igazgató portálunknak adott interjújában elárulta, a dolgozókat a fizetésekkel, juttatásokkal, összejövetelekkel, nyaralással, segítségnyújtással igyekszenek motiválni.

- Hogyan került a Szentkirályi Ásványvíz ügyvezetői székébe? Egyértelmű volt, hogy átveszi édesapjától a cég vezetését, vagy utólag döntött(ek) így?

- A Vitapress Kft.-ben a Szentkirályi ásványvizek palackozása és forgalmazása 1993-ban kezdődött. 2000 után válságba került a cégcsoport, döntenem kellett a sorsáról. 2003-ban az anyacégből az ásványvízre fókuszáló üzletág kivált és megalakult a Szentkirályi Ásványvíz Kft. Ekkor jött el az a pillanat, amikor átvettem a cég irányítását, és beleültem a Szentkirályi ügyvezető igazgatói székébe. Édesapám, Balogh Sándor elvesztésétől követően pedig (2007. március) rám hárult a családi vállalkozásban lévő cégek további irányítása is.

- Hogyan élte meg ezt a pillanatot? Mindenáron bizonyítani akart?

- Régi álmom volt, hogy egy nemzetközileg elismert márkát építsek ki. 2003-ban, amikor átvettem a céget, két utat láttam: vagy alacsony áron adni a jó minőségű vizet, vagy megpróbálni márkát építeni. A göröngyösebb út felé hajlottam, vagyis dobbantok és kiépítek egy olyan utat, amelyben tíz évre előre meghatározom a marketing feladatokat. Jó döntésnek bizonyult, annak ellenére, hogy a bukás veszélye is fennállt.

- Miből ered maximalizmusa?

- Néhány sikeres vállalkozóhoz hasonlóan a legtöbbet nem az iskolában, hanem az édesapámtól, a sportból valamint az életben tapasztalt krízishelyzetekből és sikerekből tanultam meg. Ez abból is fakad, hogy hatéves korom óta cselgáncsozok és 18 országos bajnokságot nyertem meg.

- Történt már olyan, hogy valamit feladott, abbahagyott?

-Igen, az élelmiszeripar területén volt már ilyen eset, de azt is csak azért tettem meg, mert több dologgal foglalkoztam egyszerre és valamit le kellett adnom, illetve igyekeztem azokra koncentrálni, amelyben láttam a siker lehetőségét - ellentétben a kevésbé eredmény-esélyes termékekkel szemben.

- Szereti bebizonyítani, mire képes?

- Igen, nem ismerek lehetetlent. Megszoktam a küzdelmet: amikor az edzőm felküldött a tatamira, az olimpiai bajnokot ugyanúgy le kellett győznöm, mint egy ismeretlent. Elsősorban a cselgáncsban tanultam meg a verseny farkastörvényeit és vontam le magamban a tanulságokat.

- Alapvetően az a típus, aki mer nagyot álmodni? Ugyanis ekkora magyar sikert ritkán látni.

- Igen, az a típus vagyok, aki merek nagyot álmodni. Elsősorban hinni kell abban, hogy meg tudjuk valósítani az álmainkat.

- Véleménye szerint miben rejlik a Szentkirályi-siker?

- Olyan tényezők segítettek hozzá a sikerhez, mint a szerencse, a tudatosság, az európai és a magyar piac figyelése illetve az azon történő megjelenés. Szerintem a győzelemhez kevés lett volna az a tény, hogy a kútból feltörő víz kiváló minőségű. Ha áttörő eredményt akarok elérni, akkor a legerősebbet, legtaktikusabbat és legsikeresebbet kell megpróbálnom legyőzni. Ezt a hitvallásomat a mai napig követem az üzleti életben is.

- Mi kell ahhoz, hogy nagy, külföldi márkákkal fel tudják venni a versenyt: bátorság, egy nagy adag vakmerőség, jó marketing?

- Azt mondanám, hogy ez mind együtt. Emellett jó, ha rendelkezünk hittel, vakmerőséggel, feláldozással. De a jó minőségű termék a legfontosabb egy ilyen jellegű vállalkozásnál, anélkül nem is érdemes elkezdeni. Hiszen minden hiába: jó reklám ide, marketing-stratégia oda, ha a termék maga rossz.

- Mit nyertek valójában a párizsi Aquaexpoval? Hírnevet, szerencsét, vagy egy jó ötletet egy kiváló marketinghez? Ellentétes vélemények olvashatók erről a sajtóban.

- A márka kiváló minőségű és tisztaságú ásványvize ugyan aratott sikereket, de az igazi áttörés csak később történt. Az én ötletem nyomán indultunk el a párizsi versenyen, és az ott elért eredményünkre építettük a marketing-stratégiánkat. Természetesen a díj önmagában nem lett volna elég a tartós sikerhez, a legtöbben a versenytársak közül is azt hitték, hogy ez csak egy divathullám. Ám az újabb és újabb díjak megmutatták, mire képes a Szentkirályi. Mindez a jól felépített tíz évre szóló marketingstratégiánk része, amelyben akad majd még néhány meglepetés.

- Mint a világhírű futballista megszerzése az ásványvíz reklámarcának. Mi volt a célja ezzel a lépéssel?

- Bár a Szentkirályi továbbra is a hazai fogyasztók kiszolgálására fókuszál, a nemzetközi jelenlétre is nagy hangsúlyt kíván fektetni. Egyébként is meghatároztuk minden év marketingstratégiáját, 2008-ra egy világsztár megnyerését tűztük ki célul.

- Mit képvisel Luís Figo?

- Saját tapasztalatom, hogy egy élsportolónak folyamatosan csúcsteljesítményt kell nyújtania. Nincs ez másként az ásványvízpiac kiélezett versenyében sem. Hét-nyolc jelölt közül végül éppen azért esett a választásunk Luís Figo-ra, mert olyan labdarúgó, aki már 20 éve kiváló eredményeivel vívja ki a közönség elismerését. Megtestesül benne mindaz, ami a Szentkirályi ásványvízre is igaz: tisztaság, tehetség, fair-play, botrányoktól való mentesség. Ezen fő kiválasztási paraméterek mellé olyan erények társulnak, mint a sportteljesítménye vagy a külseje. Előbbi a férfiak, utóbbi pedig a nők körében arat nagy sikert. De ez csak egy a tarsolyunkban lévő marketingötletek sorában 2014-ig.

- Elárulja melyek ezek? Még egy világhírű sztár?

- Ez hadd maradjon titok.

- Gondolom a sikerrel a feladatok megsokszorozódnak. Mivel motiválja a dolgozókat a még keményebb munkára?

- Alapvetően szigorú cégünk vezetési stílusa, amely azt jelenti, hogy nem nézünk el szándékos hibát. Emellett igyekszünk a dolgozókat a fizetésekkel, juttatásokkal, összejövetelekkel, nyaralással, segítségnyújtással motiválni. Próbáljuk megőrizni a családias hangulatot és a dolgozók kedvére tenni, mivel a vállalat fő hajtóereje a remek felsővezetői gárda. Sokan már 15 éve dolgoznak nálunk, ismerjük egymást, a topmenedzsment pedig kiváló szakmai csapat.

- Úgy tudom, a csapatépítést előbbre valónak tarja, mint a HR-es tréningeket. Miért gondolja így?

- Ennek oka abban rejlik, hogy olyan szakterületen dolgozunk, amelyben egymást kell segíteniük az embereknek. Ezt egy külső ember nem tudja megoldani. A helyi cég vezetőjeként ismerem a szakma minden csínját-bínját és az embereket is. Úgy gondolom, hogy csak a helyi vállalkozó tud hatni az emberek érzelmeire, ő tudja megérteni őket, amely nagyon lényeges egy családi vállalkozás esetében.

- Ön is a multik szemüvegén keresztül fogja látni a magyar piacot és a kisebb cégeket, ha már olyan nagy nemzetközi vállalattá válnak?

- Nem szeretnénk azt a módszert alkalmazni, amelyhez több cég nyúl, hogy külföldi nagyvállalatokat utánoz. Mindenképpen hangsúlyozni kívánjuk a magyarságunkat. Nemrégiben váltunk nagyvállalattá. Természetesen az a célunk, hogy nemzetközileg elismert vállalat legyünk és folyamatosan fejlődjünk. Kevés cég próbálja meg azt Magyarországon, amit mi. Szeretnénk terjeszkedni belföldön és külföldön egyaránt. Egyelőre a közép-európai piac felé tendálunk. A Szentkirályi a céltudatos exporttevékenységének köszönhetően már 14 országban van jelen a világban, ásványvizünket számos európai, tengerentúli és közel-keleti országban fogyasztják (pl. a dubai-i királyi család).

- Várható mostanában létszámnövekedés Önöknél?

- Igen, folyamatosan fejlődünk, amely a dolgozók számának növekedésével is együtt jár.

Gyimóthy Éva, HR Portal

  • 2024.06.03Projektmenedzsment képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz

Nem csak a pénz számít - a vállalatok folyamatosan dolgoznak azon, hogy különböző, béren kívüli motivációs eszközökkel is javítsák a... Teljes cikk

Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők

Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk

A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk