Felesleges harcolni ellene: Balogh Petya az MI-forradalomról
Tavaly novemberben a ChatGPT berúgta az ajtót. Már nem lehet a szellemet visszagyömöszölni a palackba, harcolni sem érdemes ellene, inkább alkalmazkodjunk, tanuljunk és éljünk együtt a mesterséges intelligenciával. Egyebek mellett erről beszélt Balogh Péter üzleti influencer a Yettel éves ügyféltalálkozóján tartott előadásában.
“Soha nem volt ennyire kiszámíthatatlan a jövő és ennyi lehetőség, mint ami most a mesterséges intelligencia fejlődésével történik” - kezdte előadását Balogh Péter, akit a nagyközönség Balogh Petyaként ismer.
Harminc év, három forradalom
Ez harminc éven belül a harmadik IT forradalom. Az első az internet megjelenéséhez köthető, a másodikat a social media jelentette. A harmadikban az ajtót tavaly év végén a ChatGPT rúgta be. Ekkor lett látható, mekkora minőségi ugrás következett be a mesterséges intelligencia fejlődésében. A ChatGPT már nem adatbázisokból keresi ki a választ, hanem megérti a kérdést és releváns választ szállít. Minden élő nyelvet beszél, az összes szakkönyvet olvasta, verset ír, prezentációt tart, ismeri és érti a legtöbb szakmát, pszichológusként is tud dolgozni, akár pályázatot is tud írni. Munkaadói szempontból ideális alkalmazott: olcsó, gyors, nem panaszkodik, a nap 24 órában dolgozik. Ráadásul az előfizetéses ChatGPT 4.0 már 700-szor nagyobb teljesítményű, mint a 3.5-ös ingyenes verzió. Míg az első forradalom domináns szereplője a Google volt, a másodiké a Facebook, egyelőre nem látható, hogy az MI-ben egyetlen cég jutna szinte monopolhelyzetbe.
Mert nem csak a ChatGPT-ből áll az MI világ. Mit tudnak a haverok? Néhány példa: a Voicebox bárkinek a hangján kommunikál, a MusicGen zenét szerez, a Midjourney gyönyörű illusztrációt és grafikát rajzol, a Deepl nagyszerűen fordít, a Hugging Face-n közel 400 000 saját gépünkre is letölthető MI modell található. Elképesztő gyors változás üteme. Minden hónapban vannak áttörések, felbukkanó és eltűnő szereplők. Kísérletezni,, játszani, tanulni kell, hogy melyiket tudjuk leginkább hasznosítani.
Több kutatást is idézett előadásában Balogh Péter. A Nielsen közvélemény-kutató adatai szerint a mesterséges intelligenciát alkalmazó ügyfélszolgálatosok óránként 13,8 százalékkal több ügyfélkérdést tudnak kezelni. Az üzleti elemzők óránként 59 százalékkal több üzleti dokumentumot voltak képesek MI–vel támogatva előállítani. A programozók pedig heti 126 százalékkal több projektet tudtak kódolni.
Cégek túlélése múlhat az MI adaptálásán
Az amerikai MIT kutatása szerint a ChatGPT 40 százalékkal csökkentette a feladatok elvégzéséhez szükséges időt és a minőség 18 százalékkal nőtt. Balogh Péter ismer olyan marketingügynökséget, amely mindenre MI-t használ, a korábbinál tízszer több munkát tudnak vállalni és elvégezni. A kollégák gyorsabban, jobb minőségben dolgoznak, a rutinmunkát a gépek végzik. Az influencer figyelmeztette a cégeket: ha mi nem élünk ezzel a lehetőséggel, és a konkurencia igen, akkor hagyományos erőforrásokkal ekkora különbséget nem tudunk behozni. A szellemi munkát értékesítő cégeknél túlélési kérdéssé válik az MI alkalmazása.
Jelenleg az USA-ban a cégek negyede használja komolyan, további egyharmad pedig tervezi a bevezetését.
Veszélyben a diplomás állások millió
A Goldman Sachs befektetési bank kutatása szerint 300 millió munkahelyet tüntethet el az MI forradalom világszerte. A leginkább veszélyeztetett munkakörök: irodai és adminisztratív támogató munkák. Itt az állások 46 százaléka veszélyben. Ezt követi a jog, az építészet, a társadalomtudományok, az üzleti és pénzügyi operáció, A legkevésbé a takarítás, az épületfenntartás van kitéve az AI-forradalomnak.
Az MI térnyerése globalizációs hullámot is elindíthat. Eltűnnek a nyelvi korlátok, több külföldi versenytárs lehet a magyar piacon és a magyar szolgáltatók is könnyebben szerezhetnek üzletet más országokban.
Tíz év múlva százszor kreatívabb, okosabb, gyorsabb és olcsóbb lesz az MI az embernél. Nem harcolni kell, hanem tanulni, adaptálódni. Ugyan ijesztő a mesterséges intelligencia térnyerése, többek, okosabbak leszünk vele - zárta gondolatait a befektető, influencer.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Ugyanakkora forgalmat hoz a vendéglátás, mint a járvány előtt, mégis 15–20 ezer dolgozó és közel 10 ezer üzlet hiányzik a szektorból – mondja... Teljes cikk
Egy kanadai szakportál, a People Managing People szakértői - akik maguk is gyakorló HR-esek - 2019 óta tesztelik és értékelik a HR szoftvereket. Saját... Teljes cikk
Míg 2025 az AI adaptáció éve volt, 2026-ban már az AI által támogatott HR erősítése a cél, mindeközben megőrizve az emberközpontúságot és a... Teljes cikk
- Minden 5. munkavállaló felmondana az AI miatt: mit tehet a vezető? 3 napja
- 5 módszer a hatékonyabb HR-kommunikációhoz 4 napja
- A HR eszköztára a szemünk előtt alakul át. Van beleszólásunk? 4 napja
- Kopogtatnak az első robot bejárónők: fillérekért törnek be a piacra 4 napja
- Az AI leváltja a kárszakértőket? Már ember nélkül is megy a kifizetés 4 napja
- Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot 5 napja
- Több ezer elbocsátás a Metánál és a Microsoftnál az AI miatt 6 napja
- Tényleg csalhatnak az AI-jal az az állásinterjúkon? 6 napja
- A mesterséges intelligencia szerepe a teljesítményalapú bérezésben 1 hete
- Meta: Dolgozói billentyűleütéseket és egérkattintásokat követnek az AI betanításához 1 hete
- Mesterséges intelligencia: Távoli a megtérülés, mégis nőnek a befektetések a PwC felmérése szerint 1 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?