ITM: a versenyképesség erősítését szolgálja az új szakképzési rendszer
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára szerint a pályakezdő oktatók bére pedig akár másfélszeresére is nőhet.
Kiemelte, hogy a szerkezeti átalakításokat a bérek és az ösztöndíjak jelentős emelése kíséri. A szakképzésben oktatók bérét átlagosan 30 százalékkal emelik. Schanda Tamás úgy fogalmazott: megteremtik a teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszert csaknem 32 ezer ember számára. A tanulói ösztöndíjak átalakításával két év alatt több mint háromszorosára bővítik a szakképzésben részt vevő ösztöndíjasok számát - tette hozzá. Az államtitkár kifejtette, a magyar gazdasági eredmények fenntartásához szükség van jól képzett szakemberekre, ehhez pedig elengedhetetlen a szakképzés megújítása.
Az oktatói béremelésekről elmondta: az átlagosan 30 százalékos emelésből a közismereti és a szakmai tárgyakat oktatók egyaránt részesülhetnek, pontos mértékéről az egyéni teljesítmény alapján születik majd döntés. Emelkednek az óraadók óradíjai is. Az államtitkár példaként említette, hogy egy pedagógus II. besorolású, egyetemi diplomával és 10 év szakmai tapasztalattal rendelkező szakmai tanár bruttó 300 ezer forint helyett legalább bruttó 350 ezer forintot fog kapni, de az összeg a 400 ezer forintot is elérheti. A pályakezdő oktatók bére pedig akár másfélszeresére is nőhet.
Schanda Tamás hangsúlyozta: akik most átlépnek a pedagógusi közalkalmazotti jogviszonyból a szakképző intézmények oktatóira vonatkozó új szabályozás alá, azoknak ugyanúgy jár majd a jubileumi jutalom. Az oktatók a pedagógus igazolványra is jogosultak lesznek, és a Nemzeti Pedagógus Karnak is tagjai lesznek a jövőben - jelezte. Az államtitkár szerint a fiatalokat, illetve a szüleiket is szeretnék minél inkább arra ösztönözni, hogy a biztos megélhetést nyújtó, a továbbtanuláshoz ugyanúgy megfelelő alapot jelentő szakképzést válasszák. Ezért a tanulói ösztöndíjak rendszerében is nagy változások lesznek.
A szakképzésben részt vevők a tanulmányi eredményüktől függően kapnak ösztöndíjat. A nappali rendszerű oktatásban tanulók általános ösztöndíjra lesznek jogosultak, ha önhibájukon kívül, illetve az adott terület sajátosságai miatt nem vesznek részt a duális képzésben. A szakképző iskolák 9. évfolyamán ez havi 14 ezer forint minden tanuló számára, a 10. és a 11. évfolyamra járók pedig 10 és 50 ezer forint közötti havi ösztöndíjat kaphatnak. A technikumok 9. és 10. évfolyamán minden tanuló havi 7 ezer forintot kap majd, a 11. évfolyamtól pedig szintén havi 10 és 50 ezer forint közötti juttatásra lesznek jogosultak - ismertette az államtitkár.
Évente kétezer hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredménnyel rendelkező diák megkaphatja a havi 30 ezer forint támogatást jelentő Apáczai ösztöndíjat is - tette hozzá. Kiemelte: új elem a törvényben az egyszeri pályakezdési juttatás, amelyre akkor jogosult a tanuló, ha sikeresen befejezi a képzést és szakmát szerez. Ennek mértéke 150 ezer és 300 ezer forint között lesz.
Ezekkel az újításokkal a szakképzésben tanuló ösztöndíjasok száma az idei 33 500-ról 2021-re 110 500-ra nő - hangsúlyozta Schanda Tamás. Bódis József, az ITM államtitkára a részletekről szólva elmondta: a szakgimnáziumokat felváltó ötéves technikumokban a közismereti és ágazati alapismereteket adó első két év után a közismereti tárgyak mellett szakirányú oktatás folyik majd. A 11. évfolyamtól megjelenő, vállalat által végzett szakirányú oktatás esetén a szakképzési munkaszerződés megkötésével már ekkor munkajövedelemhez juthatnak a tanulók.
A technikumi oktatás zárásaként négy közismereti tantárgyból kell érettségi vizsgát tenni, az ötödik a szakmai vizsga, amely emelt szintű érettséginek felel meg. A technikumok minden szempontból versenyképes képzést nyújtanak, és megadják a lehetőséget, hogy a tanulók a felsőoktatásba menjenek tovább - hangsúlyozta az államtitkár.
A hároméves szakképző iskolákban az első év nyújt ágazati alapismereteket, majd a következő két év a szakirányú képzés. A végzés után nyitott a lehetőség arra, hogy a tanulók továbblépjenek, és érettségit vagy technikusi végzettséget szerezzenek. Bódis József hozzátette, az érettségivel már rendelkezőknek továbbra is lesz lehetőségük arra, hogy két év alatt technikusi végzettséget szerezzenek.
A lemorzsolódás megakadályozása érdekében az új rendszerben a lemaradó diákok a Dobbantó programban egyéni fejlesztés után, műhelyiskolákban folytathatják tanulmányaikat és rész-szakmákat szerezhetnek - hívta fel a figyelmet az államtitkár.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Hankó Balázs szerint a felsőoktatásban is be kell vezetni a szakképzési duális rendszert 2 hónapja
- Folytatódik a Kortárs segítők program a szakképzésben 4 hónapja
- Újabb 10 százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére januártól 4 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni az országos szakmai versenyekre 5 hónapja
- Meghirdették a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot 5 hónapja
- Tovább bővül a szakképzés: 15 milliárd forint a fiatalok és felnőttek képzésére 7 hónapja
- Hat nagyvállalat 15 milliárdból írhatja újra a magyar innováció jövőjét 7 hónapja
- Óriási sikert értek el a magyar fiatalok a szakképzési Európa-bajnokságon 7 hónapja
- 44 ezer diák kezdi a tanévet a szakképzésben – új tudásközpontok épülnek 8 hónapja
- Ezek a nagy cégek idén tömegesen küldik el alkalmazottaikat 8 hónapja
- Pályaorientációs és hátránykompenzációs program indul a fiataloknak 8 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?