Itt a megoldás az albérletrohamra
Budapesten húsz százalékkal, de egyéb régiókban is jelentősen drágultak az albérleti díjak. A felsőoktatási ponthatár-húzás után országszerte megindult a roham a kiadó lakásokért, ami augusztusban csak tovább fokozódhat. Kevés a kínálat, szeptembertől viszont több ezer egyetemista költözne - a kérdés csak az, hogy hova és mennyiért. Jön a külföldön már bevált modell, a lakótárskeresés!
- Az elbírálást többek között a hallgató szociális helyzete, az intézmény és a lakóhely közötti távolság, a tanulmányi eredmény, valamint a közösségért végzett munka is befolyásolja. A jelenlegi adatok szerint feltételezhető, hogy idén még nagyobb arányú lesz a túljelentkezés, és az már most látszik, hogy főként Budapesten, valamint Sopronban és Győrben lesz a legjelentősebb a lakhatást keresők száma - mondta a HÖOK elnöke.
A többség végül albérletbe kényszerül, ráadásul nagyjából két hete marad arra, hogy kiadó lakást találjon. Az intézmények a kollégiumi férőhelyekért havonta átlagosan 10-25.000 forintot kérnek el. Ennél az árnál nem kerül sokkal többe, viszont az önálló albérletnél még mindig olcsóbb, ha lakóközösségben gondolkodunk. Ez egy új alternatíva, ami feloldhatja a piaci anomáliát, miszerint a legtöbbek által keresett 36-40 négyzetméteres garzonok, illetve 50 négyzetméteres lakások szinte elérhetetlenné váltak.Új kategória: Lakótársat keresünk!
- Az albérletek iránti megnövekedett kereslet egy újfajta kínálatot hívott életre, ez pedig a külföldön egyébként már kiválóan működő szobabérlet - mondta el Oláh Alexandra, a Jófogás.hu marketing vezetője. - Nálunk eddig inkább csak ismerősök költöztek össze. A Lakótársat keresünk! kategóriával egy olyan alternatívát kínálunk, ahol az albérletet kereső fiatalok egymásra találhatnak. Az új és ingyenes innováció már most 1 500 hirdetést tartalmaz, és úgy tűnik, a ponthatárok meghúzása után azonnal népszerűvé vált az egyetemisták körében - mondta Oláh Alexandra.Magyarország legnagyobb apróhirdetési portáljának statisztikái szerint Budapest után jelenleg Debrecenben a legélénkebb a lakótárslasszózás, de a 2015-ös ponthatárok kihirdetése azonnal megnövelte egyéb nagyvárosok kereséseinek számát is. Általában a gépesített és bútorozott, jó közlekedési lehetőségekkel bíró lakásokat részesítik előnyben. Ami pedig a lakótársakat illeti, férfiak és nők megközelítőleg hasonló arányban gondolkodnak ebben az alternatívában, és a többségnek mindegy, hogy fiú, avagy lány jelentkezik a hirdetésre. Ám ha mégis választanak, akkor a hölgyeket részesítik előnyben.
A szakember azt tanácsolja, kezdjük el időben a keresést, hiszen az aktuális adatok szerint a kiadásra szánt ingatlanok és szobák általában egy hét alatt elkelnek. Akik pedig inkább a magánhirdetők által feladott lehetőségek közül szemezgetnének, azok számára jó hír, hogy a legnagyobb apróhirdetési portálon keresve átlagosan háromszor több magánhirdetést találnak, mint más, vertikális portálokon (14 000 kiadó lakásból jelenleg 5 200 nem közvetítői, míg máshol ugyanez a szám mindössze 1 900 körül mozog).
Egyéb adatok - kiadó lakások aktuális négyzetméter árai

Az országosan több mint 300 000 ki- és eladó lakóingatlan-hirdetést kínáló Jófogás.hu statisztikái alapján az átlag budapesti albérletár 186.000 forintra emelkedett, mégis kínálathiány mutatkozik a piacon.
Budapest után Zala, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Baranya és Fejér megye azok a térségek, ahol a legdrágábban kínálnak albérleteket. Itt 2.200 és 1.500 forint között mozognak a négyzetméterárak, ezzel szemben Nógrádban mindössze 600 forintos négyzetméteráron lehet lakáshoz jutni.

- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 3 hete
- Elutasítod a MI képzést? Akár az állásod bánhatja! Kötelezni vagy ösztönözni kell a munkavállalót? 1 hónapja
- Így próbálják több nő felé nyitni a techvilágot – ösztöndíjat kaptak a fiatal tehetségek 1 hónapja
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 1 hónapja
- Valós üzleti döntésekkel versenyeztek a jövő HR-szakemberei a Talent Bridge-en 2 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 2 hónapja
- Ők adják a munkát a fiataloknak: itt vannak a legnagyobb iskolaszövetkezetek 2 hónapja
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?