Itt egy új munkakör, amiben rekord összeget kereshetsz
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatLegyél te is történetmesélő! A LinkedIn hirdetései alapján akár évi 270 000 dollárt is meg lehet keresni: a „storyteller” vagyis a történetmesélő pozíció. Miért lett fontos a vállalatok számára a történet? Hogyan alakul át a toborzás és a munkáltatói márka kommunikációja?
A LinkedIn-en 70 000 storyteller álláshirdetés volt található tavaly decemberben. Vagyis a cégek életében központi fontosságúvá vált, hogy milyen történetet tudnak elmesélni magukról, és hogyan tudják ezt a történetet felépíteni. A technológia megléte és használata már alapvetésnek tekinthető, vagyis nem versenyelőny – mondta Bryan Adams a HappyDance alapítója és CEO-ja, a recruiTECH-en tartott előadásában. (Ami persze Magyarországon még némi tartózkodással kezelendő.)
Így az emberek azok, akik ezt az versenyelőnyt megadhatják. A történetmesélés pedig nagyon hatékony eszköz a jó emberek megszerzésére. Kiemelte,már nem a tömeg, hanem a megfelelő jelöltek bevonzása a cél.
Ehhez viszont az kell, hogy a jelöltek előre tisztában legyenek azzal, hogy milyen feladatok, kihívások várják őket, mivel fognak szembesülni a munkahelyen. Bryan Adams hangsúlyozta: a kulcs, hogy éppen a kihívások miatt csatlakozzanak, mert azok hívják őket, nem ezek ellenére.
„A kegyetlen valósággal nem a belépés után, hanem már előtte szembesíteni kell a pályázókat. A kihívásokkal, az áldozattal, amit hozniuk kell, hogy szárnyalni tudjanak. A munkáltatói márka célja, hogy az elvárásokat megfogalmazza. A cégnek és a jelöltnek is egyformán ajándék, ha az igazat mondjuk. Az elvárások szigorúan a valóságból induljanak ki, és csatlakozzanak ehhez a jelentkezők.”
Hangsúlyozta nem kell attól félni, ha jelentkezőket veszítünk, nem baj, ha valakit eltántorít a kemény üzenet, annak nem is való az adott cég. Manapság a bizalom az egyik legfontosabb érték.

Bryan Adams a konferencián
Így az, ha valaki fejlődhet, közben önazonos lehet, és a cégnél szerzett tapasztalatának köszönhetően az álláspiacon és előlépésre jobb esélyeket kap, akkor be fogja vállalni a munkával járó nehézségeket is. A jó sztorikban pedig általában kihívások, nehéz helyzetek megoldása, új dolgok megtanulása és olyan sikerek elérése szerepel, amiket nem gondoltunk volna, hogy teljesíteni tudunk – az emberek általában ezekre a legbüszkébbek.
„A tökéletesség általában nehezen hihető, a jó történet a tökéletlenségekről és arról szól, hogy merre kell tovább lépnie egy szervezetnek, és ehhez hogyan segítheti hozzá, aki jelentkezik. Miért számít az ő hozzájárulása.” Vagyis van egy kitűzött cél, hatás, ami a munkavállaló céljaival szinkronba hozható, és megadhatja az összetartozás érzését.
A lényeg, hogy a történet emlékezetes legyen, és megkülönböztesse a céget a többiektől. Példának a Nike „Just do it” kampányát hozta az előadó, amelynek a lényege az egyszerűségben, és az „it” meghatározatlanságában rejlik. Mindenki úgy fordítja le magában, ahogy akarja.
Az előadó kiemelte: lényeges, hogy a sztoriban történjen, változzon valami, anélkül nincs történet. Felvázolta a TRUTH keretrendszert, amivel fel lehet építeni egy jó történetet.
Trigger – a figyelem felkeltésére
Reveal – az autentikus, emberi történet, amivel meg is lehet tartani a figyelmet, és megteremteni az érzelmi kapcsolódást
Unlock – megmutatni az utat, a mérföldköveket, mit jelent, miért releváns nekem
Tension – mik a kockázatok, mi történik, ha nem lépünk, mi az értéke
Harvest – bebizonyítani, hogy találtunk egy megoldást, hogyan tudunk változni, lehetőleg jobb irányba.
Az emberek kapcsolódni akarnak, érzelmileg, rezonálni a történetre. Ha a szervezet tud ilyet adni, ami számukra releváns és tudnak hozzá kötődni, az jelenti a sikert.
A kollégák a márkanagykövetek
Szalai Enikő, a Yettel HR vezérigazgató-helyettese is a történetmesélés fontosságát hangosította ki saját példájukon keresztül. Valamint azt is megmutatta, lehet mindezt egyszerűen, kis csapattal és költségvetéssel, de annál több ötletet és kísérletezést beletéve megvalósítani, akár néhány telefon segítségével.
Vagyis az employer branding nem csak a „gazdagok sportja”. A közel 2000 munkatársat foglalkoztató telekommunikációs cég számos változtatást vitt véghez a munkáltatói márka-kommunikációban. Többek közt a „Yettel történeteken” keresztül, ahol rövid, személyes történetekkel, a kollégák szemén keresztül mutatják meg, hogy milyen a cégnél dolgozni.

Szalai Enikő - Yettel Magyarország
Szalai Enikő hangsúlyozta, általában nem a tartalom legyártása, hanem az előkészítés hosszadalmasabb. Fontos, hogy a tartalom csatornaspecifikus legyen, így tisztában kell lenni azzal, hogy melyik platformon, milyen közönséget érnek el (Insta, Tiktok, LinkedIn), és számukra milyen formátum vonzó. Az időzítés is döntő egy-egy üzenet sikerét tekintve, és az a tapasztalatuk, hogy a rövidebb 10-30 másodperces tartalmak működnek a legjobban.
Fontos visszajelzés volt számukra, hogy a Top Employer auditon egy év alatt 24,5%-os javulást sikerült elérniük a munkáltatói márkát tekintve.
Fotók: recruiTECH
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?