kapubanner for mobile

Jelentős a lemaradás a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásában

Az Európai Unió átlagához képest jelentős Magyarország lemaradása a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásában - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter az EQUAL Közösségi Kezdeményezés programzáró konferenciáján hétfőn Budapesten.

images

Szűcs Erika munkaügyi miniszter kiemelte: a vállalatok társadalmi felelősségérzetét vizsgálva kiderült, hogy a legtöbbük már fontosnak tartja a környezettudatos gazdálkodást. Hozzátette: a társadalmi felelősségvállalás során vizsgált 20 szempont közül a romák alkalmazása sorrendben az utolsó helyen, a fogyatékosok bevonása a munkaerőpiacra csupán a 18. helyen állt.

Az EQUAL program a hátrányos helyzetűeket befogadó munkahelyi gyakorlatokra keresett működő megoldásokat 180 szervezet részvételével, 38 projekt keretében - összegezte Szűcs Erika. Magyarországon az EQUAL keretében a 2004 és 2006 közötti időszakra 40,4 millió euró állt rendelkezésre, amely összeg 75 százalékát az Európai Szociális Alapon keresztül az EU biztosította, míg a fennmaradó részt a központi költségvetésen keresztül a Magyar Kormány finanszírozta.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek