Felvételi nélkül is be lehet majd jutni technikumból egyetemre?
Több szak esetében a felsőoktatás előszobájává alakítanák a szakképzést, az ehhez szükséges reformok már működnek. A szakmai vizsga eredménye négyszeres súllyal szerepel a felvételi pontszámban, vagyis ha egy diák rágyúr a szakmai vizsgára, nagyban megkönnyíti az esélyeit az egyetemre való bejutáshoz - mondja Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese a szakmaverzum.hu oldalon megjelent interjúban.
A szakképzési rendszer több mint négy évvel ezelőtti átalakításának egyik alappillére volt, hogy az ötéves technikumokat az egyetemek előszobájává alakítsák. Folyamatos reformokkal segítik a technikumból egyetemre jutást – fejtette ki a szakmaverzum.hu-nak adott interjújában az Oktatási Hivatal (OH) felsőoktatási elnökhelyettese. A szakképzésből felsőoktatási intézménybe kerülés feltételrendszere nagy változáson ment keresztül az utóbbi két évben. Erre a legjobb példa, hogy a szakmai vizsga eredménye négyszeres súllyal szerepel a felvételi pontszámban, vagyis ha egy diák rágyúr a szakmai vizsgára, nagyban megkönnyíti az esélyeit az egyetemre való bejutáshoz. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem jelenti azt, hogy bármilyen eredmény hatására kinyílnak a felsőoktatás kapui a szakképzésből érkezők előtt, hiszen itt az adott szakmai vizsga és az egyes egyetemi képzések párba vannak állítva – mutatott rá Vanó Renáta.
Az elmúlt éveket tekintve emelkedett a szakképzésből egyetemre kerülők száma. 2020-ban az alap, osztatlan képzésekre és felsőoktatási szakképzésre jelentkezők közel 25 százaléka érkezett szakképzésből, 2022-ben ez az arány már közelített a 27 százalékhoz, míg 2023-ban a 33 százalékhoz. Ezek a számok is jól mutatják, hogy emelkedik a szakképzésből egyetemre kerülők száma.
A szakképzés egyre inkább a műszaki, mérnöki, természettudományos vagy agrárképzések előszobájává válik, a szakképzésből, technikumból érkezők előnyösebb helyzetben vannak a megszerzett szakmai ismeretek birtokában. Ők ugyanis már a szakképzésben számos olyan tantárgyat tanulnak, amely az egyetemen is elő fog jönni, míg a gimnáziumból érkezők nagy valószínűséggel felsőoktatási tanulmányaik során találkoznak velük először, ugyanakkor a közismereti tárgyak esetében a gimnáziumi diákok tudása érthető módon szélesebb – hangsúlyozta Vanó Renáta.
Már működik egy előzetes hallgatói jogviszony
Egyelőre pilotprogramként, de már működik egy előzetes hallgatói jogviszony. A felsőoktatási intézmény megállapodik egy technikummal, és a technikum diákját, diákjait előzetes jogviszonyban már a középiskolás évei alatt felveszi magához. Amennyiben például egy tanuló tudja, hogy gépészmérnökként szeretne továbbtanulni, a szakképző és az egyetem közötti megállapodás értelmében már technikumi évei alatt olyan résztanulmányokat folytat és mikrotanúsítványt szerez bizonyos tantárgyakból, amelyek kreditként számítanak majd felsőoktatási tanulmányai során. Bónuszként pedig ezen diákokat soron kívül, a központi egyetemi felvételi eljárást kihagyva, saját eljárás szerint felveheti. Vagyis ha a tanuló már a technikumi évei alatt megfelel az egyetem és a szakképző intézmény közötti megállapodásban foglalt kritériumoknak, akkor központi felvételi folyamat nélkül is bejuthat az egyetemre – fejtette ki az OH elnökhelyettese.
Karriertanácsokat ad és felkészíti az állásinterjúkra az egyetemistákat a mesterséges intelligencia
szakmaverzum.hu
fotó: freepik
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
Új szakokkal megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a felvi.hu-n - tudatta az Oktatási Hivatal pénteken a honlapján. Teljes cikk
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 2 hete
- Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra 2 hete
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 3 hete
- Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek! 3 hete
- Hankó Balázs szerint a felsőoktatásban is be kell vezetni a szakképzési duális rendszert 3 hete
- Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin 4 hete
- Újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére 4 hete
- Külföldi egyetemek, kutatói karrier: új lehetőségeket mutattak be az Educatión 2 hónapja
- Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál? 2 hónapja
- Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken 2 hónapja
- Folytatódik a Kortárs segítők program a szakképzésben 3 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben