Karriertanácsokat ad és felkészíti az állásinterjúkra az egyetemistákat a mesterséges intelligencia
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hallgatói számára is elérhető a Coursera Coach, a világ legnagyobb online oktatási platformjának mesterséges intelligencia alapú asszisztense - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Közleményük szerint Európában egyedülálló együttműködésben fejleszti a felsőoktatást az SZTE és a Coursera. Az erről szóló szerződést tavaly januárban írták alá. Az azóta eltelt időszakban folyamatosan bővült, fejlődött az együttműködés és bővültek a hallgatók lehetőségei. Azon felül, hogy a megállapodás értelmében minden szegedi egyetemi polgár hozzáférhet a Coursera felületén elérhető online tananyagokhoz, azaz a legnevesebb egyetemek és vállalatok tanfolyamai és oktatási tartalmai korlátozás nélkül épülhetnek be a szegedi képzésekbe, most egy újabb lehetőség is megnyílt a tanulók számára.
Az SZTE polgárai ingyenesen és korlátozás nélkül, magyar nyelven is használhatják a Coursera Coach-ot.
A mesterséges intelligencia által vezérelt tanulási asszisztens segíti a felhasználókat a kurzusokkal kapcsolatos kérdéseikben és támogatja őket a tanulás során. A Coach generatív mesterséges intelligenciát, valamint a Coursera vállalati és egyetemi partnerei által készített szakértői tartalmat használ - míg tehát a szintén népszerű generatív mesterséges intelligenciát használó eszköz, a ChatGPT általános célú, a Coursera Coach kifejezetten az oktatási támogatásra és tanulási folyamatok segítésére specializálódott. Mindkettő a generatív AI és a nagy nyelvi modellek (LLM) technológiájára épül, de különböző célokra optimalizálták őket.
A Coach képes karrierrel kapcsolatos tanácsokat adni és támogatást nyújt az állásinterjúkra való felkészüléshez. Segít a bonyolult fogalmak megértésében, felkészít az értékelésekre, és motivációs támogatást nyújt a tanulási folyamat során.
A Coursera kurzusok tartalmának elsajátításával párhuzamosan, azonos felületen látható az avatar, amely a tanulás minden percében készen áll a csevegésre - ha tehát megbízható forrásból van szükség információra vagy támogatásra, egy kattintással elérhető a segítség. A Coach forrásai a Coursera tananyagai, és a válaszaihoz képes online tartalmakat megadni, hogy alaposabb lehessen a tájékozódás - áll a közleményben.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk
Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk
A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk
- 200 ezer banki dolgozó veszítheti el a munkáját az AI miatt Európában 2 hete
- Felmérés: a back office tevékenységek 90%-a automatizálható 2 hete
- A dolgozók szerint nem világos a munkahelyek AI-stratégiája 2 hete
- Microsoft: Az AI teljesen átalakítja a munkavégzést 2026-ban 4 hete
- Így lépnének fel az EP-képviselők a munkahelyek algoritmikus irányításával szemben 4 hete
- Így bonyolította meg az AI a munkakeresést 1 hónapja
- Megalakult a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács 1 hónapja
- Egyre jobban félnek a dolgozók , hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkájukat 1 hónapja
- Együttműködési megállapodást kötött az SZTE és a BYD 1 hónapja
- Kutatás: ez hiányzik a mesterséges intelligencia használatához a kkv-knál 2 hónapja
- Felmérés: a dolgozók több mint fele nem kapott fizetésemelést az elmúlt évben 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa