Jó vicc a kamu álláshirdetés?
Kiemelkedő fizetés, hobbinak is beillő munka, szabad munkavégzés - álom? Az álláskeresés kiszolgáltatott állapot: aki munkát keres nehezen tudja kideríteni, hogy az adott munka létezik-e, valóban érdemes-e rá jelentkezni. De vannak árulkodó jelek.
Április 1-jén a koncertblog kecsegetető állást hirdetett. Mondhatnánk, hogy túl kecsegtetőt, de mivel <"http://www.hrportal.hu/c/kozossegi-allashirdetes-videoban-mukodik-20130220.html">az elmúlt hónapokban volt már ilyen, hirdettek és töltöttek már be más cégnél álommelót, ezért sokan elhitték. A munka lényege a koncertre járás és az arról való írás lett volna. A fizetés kiemelkedően magas, plusz az összes belépőt a hirdető állta volna. Több százan jelentkeztek egyetlen nap alatt, legalábbis a hirdető cég Facebook oldalán ez áll. Azonban másnap közlemény jelent meg: április elsejei tréfa volt az álláshirdetés. Hogy miért? Hogy egy jót nevessenek a sok naiv emberen, és persze, hogy a saját oldaluk látogatottságát feldobják. Pedig nem vicces az álláskeresők helyzetével játszani.
Az irreálisan magas bért látva tehát nem árt ha vigyázunk, de vannak egyéb olyan tényezők is, melyek arra engednek következtetni, hogy nem valós munkáról van szó. A Menedzsment Fórum szakértőkkel összeszedte az árulkodó jeleket:
Ha van regisztrációs díj, ha túl jól hangzik a külföldi munka, ha gmail-es vagy egyéb privát emailcímre kell küldeni a jelentkezést, ha a hirdetés szövege hemzseg a helyesírási hibáktól, akkor nem biztos hogy érdemes jelentkezni és időt tölteni a motivációs levél írásával. Gondolkodjunk el akkor is, ha egész alakos fényképet kérnek az egyébként szakképzettséghez és nyelvtudáshoz nem kötött külföldi munka esetében - vajon milyen típusú munkáról lehet szó?
Érdemes egy kicsit a cég nyomába eredni: sajnos nem minden hirdetésből derül ki a cég neve, de ha igen, keressünk rá. Lehet, hogy megtaláljuk korábban ott dolgozók vagy oda jelentkezők tapasztalatait, képet alkothatunk arról, hogy milyen cégről van szó.
Érdemes profi online álláskereső portálokon keresgélni. Sok közülük leellenőrzi a hirdetőt, nem tesz ki olyan hirdetést, ahol díjhoz kötött a jelentkezés. Vannak olyan álláskereső oldalak, ahol a látogatók tapasztalataikat is leírhatják, megoszthatják a többi olvasóval.
Figyeljünk oda arra is, hogy a hirdetés még aktuális-e, a keresők akár évekkel ezelőtti állásajánlatokat is kidobnak időnként.
Menedzsment Fórum/HR Portal

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?