kapubanner for mobile

Jönnek az uniós munkaügyi ellenőrök

Egységes európai munkaügyi ellenőrzési platform létrehozását sürgeti kedden elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament az úgynevezett szociális dömping ellen.

A strasbourgi uniós parlament szigorúbb munkaügyi ellenőrzéseket, a munkaügyi ellenőrök számának növelését és eszköztáruk bővítését tartja szükségesnek annak érdekében, hogy felléphessenek a be nem jelentett munkavállalással, a nem valós önfoglalkoztatással és szociális dömpinggel szemben - olvasható a dokumentumban.

Az unió bruttó hazai termékének (GDP) 18,8 százalékát kitevő feketemunka felszámolásával növekedne az adózásból és a társadalombiztosításból származó bevétel - mondta a témáért felelős német szocialista képviselő, Jutta Steinruck. A munkaügyi szervek azonban nem rendelkeznek elegendő munkaerővel, és a határon átnyúló együttműködés során is számos nehézséggel találják magukat szemben - tette hozzá.

Az EP az úgynevezett postaládacégek és a hasonló, csak névleg létező vállalkozások listázásával segítené a tagállamok közötti együttműködést, és figyelemmel követné a be nem jelentett munkavállalást az egységes ellenőrzési platform segítségével.

Állásfoglalásukban az EP-képviselők emellett egy európai társadalombiztosítási kártya bevezetésének megvizsgálására is felkérik az Európai Bizottságot. A tb-kártya vagy egy ahhoz hasonló, a szigorú adatvédelmi feltételeknek megfelelő dokumentum segítségével könnyen megoszthatók volnának az adatok, így tesztelhetővé válna egy, a fekete munkavállalásra figyelmeztető rendszer - érvel határozatában az EP.

A strasbourgi EU-parlament szerint uniós szinten is szükség van olyan lépésekre, amelyek véget vethetnek a szociális dömpingnek, annak, hogy egyes országok alacsonyabb bérköltségek révén vagy lazább munkajogi szabályokkal tegyenek szert a tisztesség határát súroló versenyelőnyre más tagállamokkal szemben. Az EP szerint ezeknek a szabályoknak bele kellene kerülniük az uniós versenyjogba.

Tabajdi Csaba, a magyar szocialisták EP-küldöttségének vezetője a strasbourgi plenáris ülésen arról beszélt, hogy David Cameron brit kormányfő és Horst Seehofer bajor miniszterelnök durva támadást indított a közép-európai munkavállalók ellen. Az MSZP-s politikus elfogadhatatlannak nevezte a német és a brit konzervatív vezető "populista demagógiáját". Cameron és Seehofer kijelentései Tabajdi szerint megosztják Európát, főleg a lengyel, román és bolgár állampolgárokkal szemben.

"Most lenne nagy szükség föllépni ez ellen a populista ragály, populista demagógia ellen, amely káros Nagy-Britannia, káros Németország, káros az egész Európai Unió számára" - hangoztatta a szocialista delegációvezető.

Az EU-hoz 2007-ben csatlakozó Bulgária és Románia állampolgárai január 1. óta korlátozás nélkül vállalhatnak munkát az Európai Unió összes tagállamában. A brit kormány azt állítja, hogy a kelet-európai bevándorlók megterhelik az ország szociális ellátórendszerét, sőt sokan csak azért utaznak Nagy-Britanniába, hogy visszaéljenek az állami szociális ellátásokkal. A statisztikák szerint ugyanakkor az uniós bevándorlók fiatalabbak és jóval aktívabban a brit átlagnál és mindent egybevetve jóval több pénzt fizetnek be a brit államkasszába, mint amennyit kivesznek belőle. A kisebbik német konzervatív kormánypárt, a bajor CSU szerint pedig a román és bolgár állampolgárok munkavállalási korlátozásainak megszűnése miatt szegénységi, a munkavállalás helyett a szociális segélyek megszerzését célzó bevándorlás hulláma fenyegeti Németországot, és ezért az "aki csal, az repül" elvet követve szigorítani kell a bevándorlókra vonatkozó szabályokon.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nem csak stresszesek: ezek a munkák teszik leginkább tönkre az egészséget

Egy friss nemzetközi kutatás szerint jelentős különbségek vannak az egyes szakmák egészségügyi kockázatai között: míg a műszakos, fizikailag és... Teljes cikk

Újabb vádak a Gödi Samsung-üzemnél: alvállalkozók dolgozóit is rákkeltő anyag érhette

Laboreredmények szerint rákkeltő nikkelnek lehettek kitéve nemcsak a saját állomány, hanem alvállalkozók dolgozói is a Samsung SDI gödi üzemében.... Teljes cikk

Mérgezett dolgozók, titkos adatgyűjtés: mi történt valójában a gödi Samsungnál?

A Telex oknyomozó cikke szerint a gödi Samsung-gyárban súlyos munkavédelmi kockázatok merültek fel: egyes mérések a határérték többszázszorosát... Teljes cikk