kapubanner for mobile

Karácsony Gergely 13. havi nyugdíjat adna a nyugdíjasoknak

Évenkénti egyszeri, az átlagnyugdíjnak megfelelő mintegy 120 ezer forintos juttatást ígér a nyugdíjasoknak Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje. A Fidesz is reagált a hírre - írja az MTI.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a magyar baloldal nem tud nem beszélni a tizenharmadik havi nyugdíjról, ami jó eszköz lehet egy igazságosabb nyugdíjrendszer felé.

Karácsony Gergely szerint az átlagnyugdíjnak megfelelő összegű tizenharmadik havi nyugdíj egyszerre lehet képes felfelé húzni az alacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők bevételét, valamint szolidaritást ébreszteni az ennél magasabb időskori illetményt kapókban. Szólt arról is, hogy a nyugdíjemelések számításakor az infláció mellett a bérnövekedéseket is figyelembe kell venni, emellett lehetővé kell tenni a nyugdíj melletti munkavégzést, és vissza kell állítani a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét.

Emellett a nyugdíjasok közötti jövedelmi ollót is zárni kell, aminek érdekében az MSZP-Párbeszéd megduplázná az alapnyugdíj összegét, továbbá egy korrekciós folyamatot is elindítana az átlagnál kisebb nyugdíjak gyorsabb emelkedése érdekében - fejtette ki Karácsony Gergely.

A Párbeszéd társelnöke megismételte, megválasztása esetén a szociális demokrácia jövőképének megvalósításán dolgozna, amelynek egyik legfontosabb eleme a generációk közötti összetartás erősítése. Kiemelte, programjának része, hogy csökkentse a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok, vagyis a legfiatalabbak és legidősebbek kiszolgáltatottságát a mindenkori hatalommal, illetve a piacgazdaság változásaival szemben.

Karácsony Gergely szerint ehhez a nyugdíjrendszert három pillére kell építeni. Elsőként említette a biztosítási elv erősítését a kormánytól független nyugdíjbiztosítási alap visszaállításával, majd a szolidaritás és az öngondoskodás növelését.

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szemléletváltást sürgetett annak érdekében, hogy az elöregedés ne járjon együtt a haszontalanság érzésével. Ezt szerinte az aktív életkor támogatásával lehetne elérni, így például az idősek informatikai ismereteinek fejlesztésével, illetve sportolási lehetőségeik bővítésével.

Karácsony Gergely közölte azt is, egy az életkortól független, rászorultsági alapú gyógyszertámogatási rendszert vezetne be.

A Fidesz azóta reagált a miniszterelnök-jelölt ígéretére: "mit ígérget Karácsony Gergely a nyugdíjasoknak azok után, hogy azokkal a szocialistákkal "paktált le", akik elvettek egyhavi nyugdíjat.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek