Karrier Híd: átverés vagy gondoskodás?
A szakszervezet szerint átverés a Karrier Híd program, a kormányzat viszont úgy véli: a versenyszféra fel tudja szippantani majd a közszolgálatból elbocsátott több mint 6700 embert.
73-75 ezer kormánytisztviselő dolgozik az államigazgatásban, közülük kerülnek ki az elbocsátottak. A főtitkár szerint törvénysértő volt a döntés, ugyanis a kormány nem egyeztetett a szakszervezetekkel. "Egy törvénysértéssel több vagy kevesebb nem oszt, nem szoroz. Karrier Hídról beszélnek, ebből azonban csak a híd van meg: az alá mehetnek majd az elküldött emberek" -– fakadt ki Fehér József az FN24-nek. Szerinte olyan a magyar gazdaság állapota, hogy a versenyszférában nem fognak tudni munkát adni ezeknek az embereknek -– még az kedvezmények hatására sem.
A miniszterelnökkel kezdeményezett személyes egyeztetést, értelmes, érdemi párbeszédet a közszolgálatban dolgozókat képviselő szakszervezeti szövetség. Varga László, a SZEF elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az állami alkalmazottak képviselői a kormányfővel mint munkaadóval kívánnak tárgyalni. A levelet hétfőn juttatták el a kormányfő titkárságára, és bíznak a miniszterelnök mihamarabbi válaszában.
Gál András Levente kormánybiztos csütörtökön a távirati irodának elmondta, hogy 542-en regisztráltak már a létszámcsökkentésben érintett közhivatalnokoknak indított Karrier Híd programra, amelyre március 31-ig lehet jelentkezni. Elmondta, hogy a felmentett munkavállalóknak feltérképezik az állami cégeknél a betöltetlen álláshelyeket is, de alapvetően abban szeretnék segíteni őket, hogy az versenyszférában helyezkedjenek el. Utóbbira példaként említette az Új Széchenyi Terv keretében elkezdődő fejlesztési programokat, az európai uniós pályázatok lebonyolítását. Szerinte e területen kifejezetten előnynek számíthat a közigazgatási háttér.
A kormánybiztos hozzátette azt is, hogy a kormány és a szakszervezetek megállapodásának megfelelően létrejött a hídprogram mellett működő monitoring bizottság -– amelyben érdekképviseleti tagok is helyet foglalnak -–, és február 27-én megtartja az alakuló ülését. Így március elejétől a testület elkezdheti felmérni a beérkezett igényeket, megkereséseket. A "kormányzati gondoskodó elbocsátás" programja október 31-én zárul.
Ahol nem volt létszámcsökkentés
Az Európai Unióban tavaly csaknem 175 ezer állami alkalmazottat bocsátottak el. Lengyelországban viszont bővült a közszolgák száma, majdnem 1 százalékkal -– írta a Rzeczpospolita című napilap. Szlovéniában pedig 10,6 százalékkal nőtt a köz alkalmazottainak száma.
Az Eurostat szerint Cipruson 15,4 százalékos létszámleépítés volt. Lettországban csaknem 30 százalékkal, Nagy Britanniában pedig 12 százalékkal csökkent a közalkalmazottak száma. A nagyobb országok közül Csehországban, Belgiumban és Írországban 4 százalékos létszámcsökkentés volt, Magyarországon pedig 1,7 százalékkal csökkent a hivatalnokok száma.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Az RTL Csoportot súlyos válság rázza meg: Németországban akár ezer dolgozót is elküldhetnek, miközben a cég 17%-os bevételkiesésre figyelmeztette... Teljes cikk
Egy új kutatás szerint az AI már most képes lenne a munkahelyek jelentős részét kiváltani, köztük olyan feladatokat is, amelyeket korábban... Teljes cikk
Az Amazon története legnagyobb leépítésére készül: egyetlen hét alatt 30 ezer irodai dolgozótól válhat meg, miközben az ING Bank is közel ezer... Teljes cikk
- Felmérés: világszerte minden ötödik ember munkahelyet váltana egy éven belül 2 hete
- 10 tipp sikeres karrier és vállalkozás építéséhez 2 hete
- Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken 3 hete
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 4 hete
- Elbocsátottak karácsony előtt? Nem vagy egyedül. 4 hete
- Több mint száz dolgozót küld el a barkácsáruházlánc 1 hónapja
- Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg szomszédunkban a Bosch 1 hónapja
- A mentorprogram, mint a sikeres beilleszkedés kulcsa 1 hónapja
- Új esély a munkaerőpiacon: több mint 26 milliárdból támogatják a roma nők foglalkoztatását 1 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bakos Dóra 1 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 1 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa