kapubanner for mobile

Kategorikusan elutasítja a bérszövetség a nulla százalékos béremelést

Országos akciót indított a bérszövetség, amelynek tagjai kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek az önkormányzati cégeknél, intézményeknél. A köztisztviselői, közszolgáltatói, szociális és kulturális szférában működő szakszervezetek a bértárgyalások megkezdését remélik az akciótól.

A szövetséget olyan szakszervezetek hozták létre, amelyek nem fogadják el, hogy az általuk képviselt dolgozók bérét az önkormányzatok, beleértve a fővárost is, nem kívánják emelni. A bérszövetség a jelenlegi 0 százalék helyett legalább 6 százalékos béremelést tart elfogadhatónak.

Kordás László, a bérszövetség koordinátora - aki egyben a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke is - közölte, a bérszövetséget a BKV-nál és a Budapesti Közlekedési Központnál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége, valamint a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt.-nél, a Fővárosi Kertészeti Nonprofit Zrt.-nél, a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft.-nél, a Fővárosi Kéményseprőipari Nonprofit Kft.-nél és a Budapest Közút Zrt.-nél jelen lévő Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 alapította.

Mivel a 0 százalékos béremelési ajánlat nemcsak a fővárosban sújtja a közszolgáltatói területen dolgozókat, hanem az egész országban, ezért megalakulása óta csatlakozott a bérszövetséghez a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), valamint a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) is.

A bérszövetség tagjai minden olyan munkáltatónál kezdeményezték a kollektív munkaügyi vitát, ahol az általuk képviselt munkavállalók dolgoznak. A kollektív munkaügyi vita kezdeményezésétől számítva az érintett munkáltatóknak hét napjuk van, hogy megkezdjék a tárgyalásokat a szakszervezetekkel, ellenkező esetben a munkavállalói szervezetek újabb akciót indítanak, amelyek között szerepel a sztrájk lehetősége is. Ugyanakkor megjegyezte, ez utóbbi azt jelenti, hogy tárgyalásokat kezdenek az elégséges szolgáltatás megállapításáról.

A bérszövetség tagjai fontosnak tartják a munkahelyek megőrzését, a kollektív szerződések tartalmának a megvédését és esetleges kiegészítését. A szerveződésben résztvevők tisztában vannak a járvány okozta nehéz gazdasági helyzettel, a béremeléstől azonban nem tekinthetnek el - mondta Kordás László.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek