kapubanner for mobile

Képzetlen, rosszul fizetett munkások országává válhatunk

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az európai országok többsége képes volt növelni a jól fizetett munkakörök számát is a válság után. Nálunk az alacsony bérfekvésű munkahelyek jöttek inkább létre - írja a Hvg.hu.

Magyarországon az utóbbi három évben egyes értelmezések szerint számos, igazából azonban nem sok munkahely jött létre, ráadásul ezeknek a fele olyan, ahol alacsonyak a fizetések - írja a portál.

Az Eurofound európai uniós ügynökség idei jelentéséből kiderül, az unióban nő a foglalkoztatottság, és 2013 szeptembere óta csökken a munkanélküliség is. Amikor azonban azt nézték meg, hogy a tagországok 2011 és 2014 második negyedévének viszonylatában milyen típusú álláshelyekkel érték el ezt a növekedést, akkor eltérő mintákat kaptak.

Megnézték, hogy az adott országban a rosszabbul vagy a jobban fizetett alkalmazottak száma nőtt-e jobban.

A legtöbb európai országban egyértelmű a trend, hogy a magasabb képzettséget igénylő, legjobban fizetett munkahelyek magas arányban szerepeltek a növekedésben.

Vannak olyan országok, ahol a közepes fizetésűek aránya alig nőtt, vagy éppenséggel csökkent, miközben az alacsony fizetésűek aránya is jelentősen nőtt. A középosztály eltűnésének jelei e szerint leginkább Cipruson, Észtországban, Görögországban, Írországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban a leglátványosabbak.

Magyarország viszont azok közé az országok közé tartozik, ahol a rossz fizetésűek aránya nőtt a legjobban. Ez rajtunk kívül csak Szlovákiára és Olaszországra jellemző (és Németországra is, de csak az utóbbi két évben). A képzett embereket foglalkoztató, nagyobb hozzáadott értéket termelő, és ezért magas fizetéssel honorált állások csak kis arányban jönnek létre.

Az alacsony bérfekvésű munkahelyek létrejöttének egyik oka a kormány munkahelyvédelmi akcióterve, a másik ok pedig a felpörgetett közmunka lehet a cikk szerint.

Hvg.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek