kapubanner for mobile

Kevesebb tag, nagyobb vagyon a pénztáraknál

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Tovább csökkent idén az első fél évben a nyugdíj- és egészségügyi pénztárak taglétszáma, az általuk kezelt vagyon és tagdíjbevétel azonban nőtt – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) második negyedéves jelentéséből.

A jegybank honlapján közzétett adatok szerint az önkéntes nyugdíjpénztári taglétszám 2014. második negyedév végén közel 1,18 millió volt, egy év alatt 2,6 százalékkal csökkent. A pénztárak egyéni számlán jóváírt tagdíjbevételei és kezelt vagyona egyaránt nőtt az első fél évben, előbbi 9,2, utóbbi pedig 12,9 százalékkal.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak kezelt vagyona június végére elérte az 1056,6 milliárd forintot, melynek 60 százaléka magyar állampapírban található.

A magánnyugdíj-kasszáknál a korábbi tendencia folytatódott, mindössze 6 magánnyugdíjpénztár 61,5 ezer tagot számlált idén, a második negyedév végén, amely mintegy 3,5 százalékos csökkenés. Az általuk kezelt vagyon 8,6 százalékkal nőtt, 203,1 milliárd forintot tett ki a vizsgált időszakban.

Az egészségpénztári taglétszám 2014. első fél évében a korábbi időszakokhoz képest nagyobb mértékben csökkent, ami a kilépők és a tagdíj nemfizetés miatt kizárt tagok magas számával magyarázható, melyet az új belepők jelentős száma sem tudott ellensúlyozni. Így a taglétszám a fél év végére 1,021-re mérséklődött.

A piacon működő önkéntes egészségpénztárok száma 31-re csökkent, melyeknek első féléves tagdíjbevétele gyakorlatilag nem változott, megfelel a tavalyi év azonos időszaki értékének.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek