Kicsiknek is előnyös a cafeteria
Bár a törvények az utóbbi években alaposan megnyirbálták a vállalatok béren kívüli juttatási lehetőségeit, mégis, egyre népszerűbbé válik azok alkalmazása. Már a kisebb vállalkozások is gyakorta alkalmazzák a munkavállalók jövedelemkiegészítésére, jutalmazására.
Az elmúlt évekkel ellentétben a béren kívüli juttatások 2008-as szabályozása már kedvező módosításokat hozott, az étkezési jegyek adómentes kerete például 20 százalékkal emelkedett - mutatott rá a Világgazdaság kérdésére Horváthné Szabó Beáta, a PricewaterhouseCoopers tanácsadó cég szakértője. További könnyítést jelentett a munkáltatók számára, hogy a béren kívüli juttatások adóját már nem havonta, hanem csak az adóévet követő év májusában kell bevallani és befizetni. Igaz, az adómentesen adható béren kívüli juttatások keretösszege így sem változott, az idén is megmaradt a 2006. január 1-jei négyszázezer forintos szinten. A munkáltatók nagy része azonban nem éri el ezt a limitet a kifizetéseknél, és nem szabad elfelejteni, hogy e kereten felül is adhatók különböző juttatások - figyelmeztetett Horváthné Szabó Beáta.
Béren kívüli nyugdíjreform
Január 1-jével kissé módosult a munkáltatói hozzájárulások szabályozása is. Bár az önkéntes nyugdíjpénztárak az adómentességi limitjét nem "bántották", továbbra is a minimálbér 50 százaléka lehet csak, de az önkéntes kölcsönös egészségpénztáraknál ez az arány 20-ról 30 százalékra emelkedett. További fontos szabály, hogy a munkáltató által finanszírozott önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás (ideszámítva a tagdíj-hozzájárulásokat is), valamint az egészségpénztári tagdíj együttesen csak a mindenkori minimálbér mértékéig - ez évben havi 69 ezer forintig - adómentes.
A magánszemélyeket érinti az a rendelkezés, amely szerint a tag a munkáltatói hozzájáruláson felül is fizethet be tagdíjat, amely után az idén 30 százalékos, maximálisan évi százezer forintos adókedvezmény illeti meg. A befizetett összegek után pénztári kedvezmény címén az adókedvezmény mértéke 120 ezer - a 2020 előtt nyugdíjazandók esetében 130 ezer, kétféle pénztári befizetéskor összesen 150 ezer -forint lehet - részletezi a Világgazdaság.
Változás az adókedvezmények terén
Ezekhez hasonló módon működik év eleje óta a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény számára teljesített befizetés, akár a magánszemély, akár a munkáltató hozzájárulásáról van szó. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az adókedvezmények maximális kerete évi százezer forint lehet, de ezt csak évi 3,4 millió forintos bruttó jövedelemig lehet igénybe venni. Igaz, a kedvezmény e felett - csökkenő mértékben - még érvényesíthető, és csak 3,9 millió forintos jövedelemnél fogy el teljesen. A különböző pénztári befizetések mellett a keretbe beleszámítanak a tandíjjal, a közcélú adományokkal és a biztosításokkal kapcsolatos adókedvezmények is.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?