kapubanner for mobile

Kétszámjegyű emelést ígér a Tesco

A Tesco-Global Áruházak Zrt. sajtóközleménye szerint idén 13 700 munkavállaló bérét emelte átlagosan 12,4 százalékkal, tehát - a tavalyi év után - 2017-ben is kétszámjegyű béremelkedés valósult meg - írja az MTI.

Vélhetően a sztrájk és Sáling József (Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezet elnöke) lapunknak adott nyilatkozata miatt a Tesco sajtóközleményt küldött az MTI-nek. Ebben azt írták a Tesco az elmúlt két évben 7,4 milliárd forintot költött Magyarországon béremelésre, tavaly az elmúlt évek legnagyobb mértékű bérfejlesztését hajtotta végre Magyarországon, és a megkezdett munkát az idei évben is folytatja.

A mostani és a januári béremeléssel 13 700 kolléga fizetése átlagosan 12,4 százalékkal emelkedett, ami azt jelenti, hogy idén is kétszámjegyű növekedést ért el a vállalat. Az áruházakban dolgozó több mint 12 ezer munkavállaló (például árellenőrök, árufeltöltők, bevásárlási asszisztensek, bolti eladók és pénztárosok) fizetését alapul véve az idei növekedés összesen 14,8 százalékos.

A Tesco januárban is a jogszabályi változásnak megfelelően emelte a szakképzett munkatársak bérét. szakképzettségtől függetlenül minden munkatársának a garantált szakképzett bérminimumot fizeti, ami több mint 26 százalékkal magasabb a kötelező legkisebb havi minimálbérnél. Miközben a kiskereskedelmi forgalom volumene tavaly 4-5 százalék körül bővült, a bérek növekedése ennek többszöröse volt. A minimálbér-emelkedés pedig a jövő évben is folytatódik.

A Tesco célja, hogy minden munkatársa fizetését a szakképzett bérminimum fölött tartsa a jövőben is, emellett pedig a júliusi bérnövekedés a bérek összecsúszásának kezelését is célozta.

Kitérnek arra is, hogy a közép-európai piac teljesítménye határozza meg, hogy miből gazdálkodhatnak. Állításuk szerint egy olyan fizetési mátrix kialakításán dolgozik, ami tükrözi a pozíciók összetettségét és a betöltésükhöz szükséges tapasztalati szintet.

MTI
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tudja meg, mennyit ér! Új jogok a bértranszparenciával.

Mindenkit érint, és már szinte nincs cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. Bár a jelentéstételi kötelezettség hatálybalépésig... Teljes cikk

Vége az adózási kiskapunak? Így kerülje el a NAV-bírságot az ICT-nél!

A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai az elmúlt években egyre gyakrabban alkalmaztak vállalaton belüli áthelyezéssel... Teljes cikk

725 ezer forint az átlagbér – de a valóság ennél árnyaltabb

2026 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 725 500, a nettó átlagkereset 509 200 forint volt - jelentette... Teljes cikk