kapubanner for mobile

Külföldi munkavállalás: jó tudni, hol a legdrágább az élet

Tokió maradt a világ legdrágább városa a külföldön munkát vállalók számára az ECA International globális hr-tanácsadó cég idei listája szerint, melyről a Napi Gazdaság számol be. Az első öt helyen három japán és két norvég város szerepel, utóbbiak közül Oslo értelemszerűen vezeti az európai rangsort is.

images

A világ 400 városát, illetve közigazgatási egységét tartalmazó lista összeállítói olyan költségeket vesznek figyelembe, mint az élelmiszer, a cigaretta, a ruházkodás, a házon kívüli étkezés, a mozijegy, egyes közüzemi szolgáltatások − de nem foglalkoznak olyan, az állandó lakosokat inkább érintő tételekkel, mint például a lakhatási kiadások vagy a gyerekek taníttatása.

Amerikában a kontinens déli felén, Caracasban lett hirtelen a legköltségesebb az élet, Afrikában idén is annak kell a legmagasabb fizetést kiharcolnia, aki a 7. helyezett Luandában vállal munkát. A volt szocialista országok városai közül nem meglepő módon a lista 14. helyét elfoglaló Moszkva vezet, Szentpétervár csak a 38. A közép-európai régióban Zágráb áll az élen a globális rangsor 96. helyével, utána Prága (125.), Szófia (129.) és Pozsony (135.) következik. Budapest az európai városok között kifejezetten barátságos árakkal várja a külföldi munkavállalókat: 151. a globális listán. Ennél is könnyebben meg lehet azonban élni például Varsóban, Bukarestben vagy Belgrádban.

Napi Gazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek