kapubanner for mobile

Lenyomta a téli közmunka a munkanélküliséget

403 ezer fő volt munka nélkül 2013 negyedik negyedévében, a munkanélküliségi ráta ezzel 9,1 százalékra csökkent. Ugyanakkor 4 millió 15 ezer fő volt foglalkoztatott, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 59,7 százalékra növekedett.

2013 októbere és decembere között a 15–74 éves korosztályból 403 ezer ember volt munka nélkül, 65 ezerrel kevesebben, mint 2012 azonos időszakában, a munkanéküliségi ráta 9,1 százalékos volt.

213 ezer férfi volt munka nélkül, ez 42 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, munkanélküliségi rátájuk pedig 1,9 százalékponttal, 8,9 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 190 ezer fő, munkanélküliségi rátájuk 9,4 százalék volt, ami 1,2 százalékponttal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál.


Kevesebb, de még mindig sok fiatal van munka nélkül



A munkanélküliek 18,6 százaléka a munkaerőpiacon csak kis számban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 24,1 százalékos munkanélküliségi rátája 3,3 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

A 25–54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 1,6 százalékponttal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest (8,2 százalék), miközben az 55–64 éveseké 0,2 százalékponttal, 7,3 százalékra nőtt.


Majdnem húsz hónapra maradnak munka nélkül



A munkanélküliek 54,9 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 19,7 hónap volt.

A hét statisztikai régióból háromban (Közép-, Nyugat- és Dél-Dunántúl) 8 százalék alatti a munkanélküliségi ráta. A régiókat – Dél-Alföld kivételével – csökkenő munkanélküliség jellemezte az előző év negyedik negyedévéhez viszonyítva.


Látszik a téli közmunka a nyilvántartott álláskeresők számán



A Nemzeti Munkaügyi Hivatal adminisztratív adatai szerint 2013. december végén 414 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, ez 27,2 százalékos mérséklődést jelent 2012 decemberéhez képest.

2013-ban a munkanélküliek éves átlagos száma 449 ezer fő volt, az előző évhez képest létszámuk 27 ezer fővel csökkent. 2013 átlagában a munkanélküliségi ráta 10,2 százalék volt, ami 0,7 százalékponttal alacsonyabb, mint 2012-ben.


107 ezer fővel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt



Október és december között 4 millió 15 ezer fő dolgozott a felmérést megelőző héten legalább egy munkaórát, ez 2,7 százalékkal, 107 ezer fővel haladta meg az előző év azonos időszakában mért értéket. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 59,7 százalékra emelkedett.

A növekedés egyrészt a közfoglalkoztatás bővüléséből adódott (70 ezer fővel több idén a közfoglalkoztatott, mint tavaly), de a nem támogatott munkahelyeken foglalkoztatottak száma is nőtt mind a belföldi, mind a külföldi telephelyeken (együttesen 37 ezer fővel).

A foglalkoztatottakból 3 millió 982 ezer fő volt 15–64 éves, ami 108 ezer fős növekedést jelent az egy évvel azelőttihez képest. Az említett korcsoportot 59,7 százalékos foglalkoztatási arány jellemezte, ez 1,9 százalékponttal több, mint 2012 IV. negyedévében.


A férfiak és a nők között is többen dolgoztak



2013. október–decemberben a 15–64 éves férfiak közül 2 millió 152 ezren voltak foglalkoztatottak, foglalkoztatási rátájuk 2,3 százalékponttal, 65,7 százalékra nőtt. A 15–64 éves foglalkoztatott nők száma 1 millió 830 ezer fő volt, esetükben a foglalkoztatási ráta értéke 1,5 százalékponttal, 53,9 százalékra emelkedett.


A fiataloknál kisebb a növekedés



A 15–24 éves korosztályból 236 ezren voltak foglalkoztatottak, 21,0 százalékos foglalkoztatási rátájuk 0,9 százalékponttal meghaladta az előző év azonos időszakit. A legjobb munkavállalási korú, 25–54 éves és az 55–64 éves foglalkoztatottak száma is nőtt, előbbiek foglalkoztatási rátája 1,8 százalékponttal, 76,8 százalékra, utóbbiaké pedig 2,2 százalékponttal, 39,4 százalékra javult.

A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája valamennyi régióban emelkedett. 2013 IV. negyedévében a munkaerő-piaci szempontból legkedvezőtlenebb helyzetben lévő Észak-Magyarország foglalkoztatási rátája emelkedett a legjelentősebben (4,2 százalékponttal) 2012 azonos időszakához viszonyítva, de a térséget még így is alacsony szintű (53,8 százalék) foglalkoztatás jellemezte. A foglalkoztatási ráta Nyugat- Dunántúlon és Közép-Magyarországon volt a legmagasabb, 63,8, illetve 63,3 százalék.

2013-ban a foglalkoztatottak éves átlagos száma 3 millió 938 ezer fő volt, 61 ezer fővel több, mint 2012-ben. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 2013 átlagában 58,4 százalék volt, ez 1,2 százalékponttal magasabb az előző évhez viszonyítva.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes

Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk

Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk

Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk