kapubanner for mobile

Leszúrta kolléganőjét a videojáték-függő férfi, életfogytiglant kaphat

Vádat emelt a Veszprém Vármegyei Főügyészség egy 25 éves férfival szemben, aki tavaly májusban megkéselte munkatársnőjét, aki ennek következtében a helyszínen meghalt - közölte a főügyészség.

A vádlott 2022. május 22-én, az éjszakai műszakot követően egy veszprémi gyárban, a munkáját szintén befejező munkatársnője után ment a női öltözőbe és késsel rátámadt. 

A sértett segélykiáltására két munkatársuk szaladt az öltözőbe, de már nem tudtak rajta segíteni. Az elkövető olyan súlyos sérüléseket okozott, melyek következtében az asszony a helyszínen meghalt. 

A vádirat szerint az elkövető szabadidejében vérengző tartalmú videójátékokkal játszott, számára a videójátékos kegyetlenkedés és a valóság felcserélődött.

Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetés és a közügyek gyakorlásától történő eltiltás kiszabására tett indítványt. 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek