Magyar lett az Év Nemzetközi Trénere
Idén harmadik alkalommal ítélte oda az Év Nemzetközi Trénere díjat a WIFI Österreich tréning intézet. A pályázaton kilenc országból indultak trénerek egyedi pályamunkákkal. A megmérettetésen az első és a második helyezésért járó díjat is magyar szakember hozta el.
A kétévente megrendezésre kerülő Év Trénere versenyt idén nyolcadik alkalommal írta ki a WIFI. Az eredetileg osztrák megmérettetést 2011-ben hirdették meg először nemzetközi szinten, az idei a harmadik. A Trainer Award 2015 díjra pályázó szakemberek a vállalatok aktuális igényeire kifejlesztett egyedi tréningprogramokkal indulnak a pályázaton, melyek a gyakorlatban felmerült fejlesztési igényre vagy problémára kínálnak innovatív megoldást.
A 2015-ös pályázaton kilenc ország 65 jelöltje indult különböző pályamunkákkal.
Az Év Nemzetközi Trénere idén egy magyar szakember, Nádasi Mónika, a WIFI Hungária trénere lett, aki az ügyfélszolgálatosok képzéséhez dolgozta ki pályamunkáját, felhasználva a WIFI úgynevezett LENA-módszerét. Alapját a munkája során felmerülő problémák adták, egyrészt hogy az ügyfelekkel foglalkozó munkatársak nem rendelkeztek a feladataik ellátásához szükséges egységes kommunikációs mintákkal, másrészt nem ismerték egymás munkáját, nem volt rálátásuk az összefüggésekre, a folyamatok egészére. Ez azt eredményezte, hogy noha egyetlen közös kapcsolódási pontjuk az ügyfél volt, akinek igényét mindenki egyéni módon, a legjobb tudása szerint elégítette ki, de nem tudtak egymásra támaszkodni. Ezeket a problémákat hivatott áthidalni a módszer, amit a pályázatok közül a legjobbnak ítélt a zsűri.
Szintén magyar tréner hozta el a második helyezést, román kolléganőjével megosztva. Zsiga Judit nagyon aktuális és hiánypótló tréningjének lényege egy olyan képzési program kidolgozása volt, amely a duális szakképzésben résztvevő cégek szakoktatóit készíti fel az Y és Z generációs fiatalok oktatására és a generációs szakadékok áthidalására.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?