Magyarok a nagyvilágban - szabadúszóként Barcelonában
László Bea (26) igazi kalandor típus, fiatal kora ellenére izgalmakkal teli pályafutást vázol fel sorozatunk legújabb fejezetében. Egy önkéntes programnak köszönhetően került Barcelonába, ahol később egy call centerben dolgozott, majd az egészségügybe is bepillantott. Jelenleg szabadúszóként élvezi a város pezsgő kulturális életét, de beszámol arról is, a munkanélküliség miatti krízis egyre inkább érezteti hatását.
- Két és fél évvel ezelőtt, a diplomám megszerzése után kerültem Barcelonába, egy EU-s önkéntes program révén. Eredetileg Berlinbe készültem, de viszonylag hirtelen jött ez az egyéves lehetőség, amelynek köszönhetően azóta itt élek. Hálás is vagyok érte az Európai Önkéntes Szolgálatnak (EVS), ezen a szervezeten keresztül bárki változatos projektek résztvevője lehet,
a görög tengerparton való teknősmentéstől kezdve a helyi kultúrház programjainak szervezéséig az Egyesült Királyságban. Külföldi tapasztalatszerzésként kiváló, de az biztos, hogy spórolni is megtanít.
- Hogyan alakult eddig a karriered? Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna, vagy inkább csak sodort az élet?
- Sodort bizony. Az önkéntesség után egy multi cég nemzetközi call centerében dolgoztam, amely pár hónap elteltével bezárta barcelonai központját és átköltözött Skóciába. Ezt követően egy kórházban kaptam munkát, a sürgősségi osztályon a turisták adminisztrációjával foglalkoztam, éppen most mondtam fel. Egyébként a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karán végeztem, a főiskolás évek alatt nyelvet tanítottam, illetve különböző nyári munkákat vállaltam külföldön. A továbbtanulás előtt pedig egy éven át bébiszitterkedtem Hollandiában.
- Mit gondolsz, az a munka, amit kint végzel, mennyiben lenne más itthon?
- Az egészségügyi ellátás rendszere alapvetően más itt, nem hiszem, hogy Magyarországon igény merülne fel arra, hogy a kórházakban a turistákkal foglalkozzon valaki. Természetesen nem ismerem közelebbről az otthoni egészségügyi rendszert, nem is mennék bele mélyebben a témába. Mindenesetre azzal érdemes tisztában lennie a turistának, hogy Spanyolországban az Európai Egészségbiztosítási Kártya nélkül horribilis összegeket kell fizetni az orvosi ellátásért.
A kórház, ahol dolgoztam, egy külső céget bízott meg a külföldi páciensekkel kapcsolatos adminisztráció illetve pénzügyek lebonyolításával, ez a cég pedig több nyelvet beszélő fiatalokat foglalkoztat. Sajnos a fordításon és az adminisztrációs tevékenységeken túl a pénzbehajtás is a munkakör része, és amint jobban beleláttam a cég működésébe, úgy döntöttem, nem szeretnék tovább rászoruló emberek kihasználásában közreműködni.
- Milyen életkörülmények között élsz, és milyen az életszínvonal a magyarországihoz képest? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
- Barcelona Spanyolország egyik legdrágább városa, a fizetések és az életszínvonal jóval magasabb a magyarországinál. Nagy kultúrája van például az étterembe és bárokba járásnak. Ebéd, vacsora, munka utáni sörözés - mindig meg lehet találni az alkalmat arra, hogy összegyűljenek a barátok, a társaságok, és evés-ivással egybekötve beszélgessenek egy jót. Ez egyben lazítás, a problémák kibeszélése és feltöltődés is. Úgy gondolom, kiegyensúlyozottabbá tesz mindenkit. Ezentúl az időjárás is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az emberek vidámabbak, közvetlenebbek legyenek. Általánosságban elmondható, hogy más jellegű problémáik vannak, mint a magyaroknak.
Hozzá kell tennem azonban azt is, az utóbbi hónapokban egyre elégedetlenebb és kiábrándultabb arcokat látni; a krízis, a politikusok hozzáállása, a munkanélküliség, a kilakoltatások, és egyéb tényezők hatására ezrek mentek ki az utcára tüntetni, hogy hangot adjanak felháborodottságuknak.
- A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
- A fizetésem körülbelül egyharmadát albérletre költöm, egyharmadát pedig félreteszem. Most a felmondás után sok időm lesz, egy hosszabb nyaralást illetve egy rövidebb hazalátogatást tervezek az összespórolt pénzemből, ősszel pedig újra nekilátok a munkakeresésnek.
- Milyen a kinti munkamorál?
- A helyi cégek nagy része délben egy-két órás szünetet tart, ez a sziesztaidő. (Ez a multinacionális vállalatok esetében nem jellemző.) Így nagyon sokan késő este szabadulnak csak a munkahelyükről. Gyakran viccelődnek azzal, hogy Európában a spanyol ember tölti a legtöbb időt a munkahelyén, mégis a legkevésbé hatékony munkaerő.
- Érzel honvágyat? Mi hiányzik Magyarországról?
- A beszélgetések a szüleimmel és a barátaimmal, az együtt töltött idő. A juhtúró, a kefír, a savanyú káposzta, a rétes, a pogácsa. A művészmozik, a romkocsmák, és az árak általában.
Bevallom, ha hazalátogatok és újra a barátaimmal vagyok, gyakran érzem magam kívülállónak. Hiába az e-mailek vagy a chat, a távolság sajnos rányomja a bélyegét a kapcsolatokra. Tudom viszont, hogy az én döntésem volt a külföldre költözés, viselem hát a következményeit.
- Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
- A mediterrán életstílus, a napsütéses órák száma, az olcsó déligyümölcs, a tenger. Az olajbogyó, a szűk utcák a gótikus negyedben, a kiépített bicikli utak a városban. A hihetetlenül változatos és szinte ingyenes kulturális programok, koncertek, mozi, színház, kiállítás.
- Hogyan telik egy napod - munkaidő alatt és munkaidő után? Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek? Milyen szórakozási lehetőséged van?
- Ez változó. Az utolsó munkahelyemen heti három-négy napot dolgoztam 12 órában, így a többi napom szabad volt. Ezeket a szabadnapokat általában a barátommal töltöttem, aki a spanyol munkanélküli fiatalok egyike. (Jelenleg 20 százaléknál is magasabb a munkanélküliség Barcelonában) Gyakran jártunk éttermekbe, bárokba, illetve a már említett ingyenes kulturális programokra. Amikor tehettük, kiszabadultunk a városból, és kirándultunk a hegyekbe vagy a tengerpartra egy-két napra.
- Mennyi ideig tervezel kint maradni? Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
- Nincsenek konkrét terveim, főleg a gyerekekkel kapcsolatban, ez még távoli kérdés. Szeretnék utazni, illetve más helyeken is élni, megtalálni azt, ahol legszívesebben tölteném a hátralevő életemet. A napsütés, a tengerpart, és a természet közelsége alapvető tényezők, ezentúl nem szűkíteném le Európára a lehetőségek tárházát. Álmodozom, amíg tehetem.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hónapja
- Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?