kapubanner for mobile

Már Budapesten is kevés a rendőr

A BRFK kimutatása szerint a rendőrjárőrök közel negyede hiányzik Budapesten, a teljes létszámhoz még 303 rendőrre lenne szükség - írja sajtóközleményében a Demokratikus Koalíció.

images

images

A BRFK kimutatása szerint a rendőrjárőrök közel negyede hiányzik Budapesten, a teljes létszámhoz még 303 rendőrre lenne szükség ennek oka a lakástámogatás megadóztatása, az alacsony fizetések, a cafeteria megszűnése, a ki nem fizetett túlórák, a megalázóan kevés fizetés, és a rossz körülmények.

A DK kormányzati felelőtlenségnek tartja, hogy szerintük a Fidesz nem becsüli meg a rendőröket. Vadai Ágnes, frakcióvezető-helyettes szerint hazafias kötelességünk, hogy tisztességes megélhetést biztosítsunk a rendvédelmi dolgozóknak.

OS
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek