Már lehet nevezni az Év Diákmunkahelye pályázatra
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA diákoknak videóban kell bemutatniuk, miért az ő munkahelyük a legjobb.
Pályázatot hirdettek a diákmunkában dolgozó fiatalok számára. Az UniYou digitális iskolaszövetkezet által meghirdetett, Év Diákmunkahelye pályázat célja, hogy teret adjon a Z generáció kreativitásának és szemléletmódjának, valamint, hogy támogassa és elismerje a diákokat.
Az Év Diákmunkahelye versenyen való részvételhez a diákoknak egy videót kell készíteniük, majd elküldeniük azt Instagram üzenetben az iskolaszövetkezetnek november 24-ig. A feladat, hogy bemutassák, miért az ő munkahelyük a legjobb diákmunka Magyarországon, és miért szeretnek az adott cégnél dolgozni. A verseny első helyezettjét egy három főből álló zsűri fogja kiválasztani: Szili-Török Adrienn, az UniYou alapítója és ügyvezetője, Diller Kevin, a Forbes 30 under 30 listájára is felkerült Mobilfox alapítója, valamint Szabó Milán, a The Deep CC alapítója és ügyvezetője. A zsűritagok a kreativitás, a lelkesedés és a diák munkahelyi hozzájárulásának eredménye alapján értékelik a beküldött videókat, és osztják ki az izgalmas nyereményeket. A pályázatokat bíráló fiatal vállalkozóknak egy rugóra jár az agya a Z generációs nevezőkkel, így különösen értékelik a korosztály sajátos, akár extrém megoldásait is.
Az érdeklődő diákok november 24-ig nevezhetnek videójukkal a versenyre, az Év diákmunkahelye pályázatról további információt, beleértve a részletes pályázati útmutatót és a díjak listáját, pedig az UniYou TikTok és Instagram oldalán találhatnak a nevezők.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?