Már spanyolul és franciául is térítésmentesen tanulhatnak a diákok
Új nyelvekkel bővült a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul: február közepétől már a spanyol és francia, sőt, a magyar, mint idegen nyelv is elérhetővé vált a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Moduljában (IFM), amely továbbra is térítésmentesen használható a magyar köznevelés és szakképzés valamennyi résztvevője számára. Az IFM segítségével minden általános - vagy középiskolás diák, pedagógus hozzáférhet a legújabb nyelvi tananyagokhoz.
A feladatok minden nyelven interaktívak és játékosak, támogatják az önálló tanulást, a tanári felület segítségével pedig a nyelvtanulási folyamat még hatékonyabban nyomon követhető. Az IFM AI-vezérelt beszédszimulációi lehetőséget biztosítanak a produktív készségek fejlesztésére, így a tanulók valós élethelyzetekben gyakorolhatják a nyelvhasználatot.
A mesterséges intelligencia automatikusan alkalmazkodik beszélgetőpartnere nyelvi szintjéhez.
„A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul sikeresen integrálódott a magyar köznevelés és szakképzés rendszerébe, már több tízezer diák használja aktívan a nyelvtanulás támogatására. A tanárok számára elérhető felület pedig lehetővé teszi a tanulási folyamat nyomon követését és személyre szabott támogatást biztosít a diákok számára” – számolt be a térítésmentesen elérhető lehetőség eddigi sikereiről Miholics Zoltán a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM) szakmai vezetője.
Új nyelvek, jól bevált módszerek
A spanyol és a francia a világ legnépszerűbb tanult nyelvei közé tartozik. A spanyol nyelvet több mint 500 millióan beszélik világszerte, míg a francia több mint 300 millió ember anyanyelve vagy második nyelve. Az IFM támogatja, hogy a tanulók bekapcsolódjanak ebbe a globális közösségbe, és a nyelvtudásukat széles körben alkalmazhassák a továbbtanulásban majd a munkaerőpiacon.
„Az IFM-ben minden nyelv külön entitásként jelenik meg, ugyanakkor a módszertan és a keretrendszer egységes” – magyarázta Miholics Zoltán. „Az IFM tizenhárom szintre tagolja a tananyagot, a teljesen kezdőtől a felsőfokú nyelvvizsga szintjéig, minden szinten öt témát dolgoz fel, fejezetekre bontva. Az egyes szinteken a témák és a konkrét leckék mindig az adott nyelv sajátosságaihoz és a nyelvtanulók igényeihez igazodnak” - tette hozzá.
Az IFM rendszere gamifikált, így játékos módon motiválja a tanulókat a nyelvtanulásra. A diákok XP pontokat gyűjthetnek, okleveleket szerezhetnek, és folyamatosan nyomon követhetik fejlődésüket. A rövid, néhány perces leckék lehetővé teszik, hogy a diákok könnyedén beépítsék a nyelvtanulást a napi rutinjukba.
Segítség a latin nyelvekből érettségizőknek
A magyar, mint idegen nyelv esetében a minimumszint (A1) érhető el, amely a legalapvetőbb nyelvi elemeket mutatja be. Ez különösen hasznos azok számára, akik most kezdenek ismerkedni a magyar nyelvvel, a tanulók az alapvető kommunikációs helyzetekhez szükséges szókincset és nyelvtant sajátíthatják el.
„Az IFM tananyaga minden esetben úgy épül fel, hogy a diákok könnyedén fejlődjenek, és sikerélményben legyen részük a nyelvtanulás során” – hangsúlyozta Miholics Zoltán.
Spanyolból és franciából a nyelvtanulók az ún. alapfokú (A2) nyelvi szintig juthatnak el, ami ideális a kezdők számára, illetve azoknak, akik az alapvető nyelvi készségeiket szeretnék fejleszteni. A leckék interaktívak, könnyen követhetők, a mindennapi élethelyzetekhez kapcsolódó feladatokat kínálnak, amelyek segítenek a tanulóknak abban, hogy önállóan használják a megszerzett nyelvtudást. Az IFM tananyagai spanyol és francia nyelvből is beépíthetők az érettségi felkészülés folyamatába is.
„A középszintű érettségi követelményei ugyan a küszöbszinthez (B1) igazodnak, de már az A1-A2-es szintű tananyag is úgy épül fel, hogy biztos alapot nyújtson a további nyelvi fejlődéshez. A feladatok hozzájárulnak ahhoz, hogy a közép- és emelt szintű érettségire – vagy ha úgy tetszik, az alap- és középfokú nyelvvizsgára – való felkészülés zökkenőmentesen történhessen meg” – fogalmazott a KRÉTA IFM szakmai vezetője. „Ez a fokozatos és logikusan felépített struktúra lehetővé teszi a tanulók számára, hogy lépésről lépésre mélyítsék el tudásukat, és magabiztosan haladjanak a nyelvi szintek között. A most elérhetővé vált tananyagok így szilárd alapot adnak a B1-es szintű vizsga megszerzéséhez.”
Az Idegennyelvi Felkészítő Modul továbbra is térítésmentesen érhető el a magyar köznevelés és szakképzés minden résztvevője számára, így biztosítja a hatékony, élményszerű és eredményes nyelvtanulás lehetőségét.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
Új szakokkal megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a felvi.hu-n - tudatta az Oktatási Hivatal pénteken a honlapján. Teljes cikk
- Nyelvvizsga nélkül is diploma? Összeomlott a nyelvvizsgázás Magyarországon 2 hónapja
- Hogyan válhat a vállalati nyelvoktatás a cég egyik legerősebb eszközévé? 4 hónapja
- Miért éri meg a munkavállalóknak nyelveket tanulni? A nyelvtudás valódi értéke 5 hónapja
- Egyre többen tanulják ezt a két nyelvet a magyar iskolákban 6 hónapja
- Tovább bővül a szakképzés: 15 milliárd forint a fiatalok és felnőttek képzésére 6 hónapja
- Rémisztő számok: a magyar iskolások nyelvtanulásban sereghajtók 6 hónapja
- Hogyan erősítheti az angol nyelvtanulás az önbizalmadat? 7 hónapja
- Megkezdődött a debreceni nyári egyetem 8 hónapja
- Nem tréning - kihívás: így válik a nyelvtanulás önjáróvá a nyári hónapokban is 10 hónapja
- Mesterséges intelligencia a nyelvoktatásban: "Az AI már megírja helyettem", de ki beszél majd helyetted? 12 hónapja
- Miért fullad kudarcba a legtöbb vállalati nyelvoktatás? És mit tehetsz ellene? 1 éve
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben