kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Már lehet jelentkezni a második magyar űrhajós misszióra

A nemzetközi standardoknak megfelelő testmagasság, testsúly és más paraméterek mellett kifejezetten fontos a felsőfokú végzettség, az angol és lehetőleg orosz nyelvtudás, valamint a mentális stabilitás és a csapatban dolgozás képessége.

űrhajós toborzás

A kormány kulcsfontosságú terepként tekint az űrkutatási programokra a gazdasági és technológiai növekedés szempontjából - jelentette ki Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. kongresszusának megnyitóján Budapesten. Mint mondta, a kormány felismerte, hogy globális jelentősége van az űrágazatban rejlő üzleti lehetőségekre való nagyfokú összpontosításnak.

Idén tették közzé az első magyar kormányzati űrstratégiát, amelynek célja, hogy rávilágítson az ágazat erősségeire, kihívásaira és kiemelt projekteket fogalmazzon meg.

Ezek a prioritások az első magyar kereskedelmi műhold felbocsátásától és a kapcsolódó földi szegmens fejlesztésétől kezdve az űrkutatás oktatási pillérének erősítésén át az űrkutatással kapcsolatos nemzetközi kezdeményezésekben való aktívabb részvételig terjednek - mondta az államtitkár.

A stratégia fő prioritási területének nevezte az emberes űrrepülést. Hangsúlyozta: a kormány elkötelezett amellett, hogy kutatóűrhajóst küldjön a nemzetközi űrállomásra, azért, hogy magyar tudományos kísérleteket végezzen és eszközöket validáljon a mikrogravitációban.

2015-ös Európai Űrügynökség taggá válása óta Magyarország megnégyszerezte az űrtevékenységre fordított költségvetését, emellett együttműködési formákat dolgoznak ki olyan amerikai cégekkel, mint az Axiom Space, amely kijelölt partner a magyar űrhajós küldetés megvalósításában. 

Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztosa kiemelte: kezdetét vette a második magyar tudományos űrhajós misszió, a Hungarian to Orbit (Hunor) program toborzása, amelyre elektronikusan, a hunor.gov.hu oldalon lehet jelentkezni 2022. január 31-éig.

Mivel tudományos misszióról van szó, a nemzetközi standardoknak megfelelő testmagasság, testsúly és más paraméterek mellett kifejezetten fontos a felsőfokú végzettség, az angol és lehetőleg orosz nyelvtudás, valamint a mentális stabilitás és a csapatban dolgozás képessége.

A leendő magyar űrhajóst a jövő évben választják ki, ezután zajlik majd a fizikai felkészítés és tudományos képzés - tette hozzá Ferencz Orsolya.

Fotó: Farkas Bertalan nyugalmazott dandártábornok, kutatóűrhajós beszédet mond a Nemzetközi Űrhajós Szövetség (ASE) 33. kongresszusának ünnepélyes megnyitóján a Hotel Hiltonban 2021. november 1-jén. MTI/Kovács Attila

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jó fizetés vagy valami más? Ez a legfontosabb a magyar munkavállalóknak

Aki állást keres, annak a fizetés a legfontosabb szempont. A munkahelyen azonban a legtöbben a barátságos légkört, a közelséget és a stabilitást... Teljes cikk

AI a toborzásban: a siker titka, hogy nem kell túlbonyolítani

Sok cég vagy HR-szakember túlkomplikálja az AI (mesterséges intelligencia) alkalmazását a munkaerő-felvételben. A Business Insider interjúja rámutat:... Teljes cikk

Inkább izgalmas legyen mint stresszmentes? - ilyen szempontok szerint választanak munkahelyet a fiatalok

Melyek a legfontosabb szempontok munkahelyválasztás esetén? Az Ifjúságkutató Intézet friss kutatásában megvizsgálta a 15–39 évesek elvárásait.... Teljes cikk