kapubanner for mobile

MASZSZ: Sokan szeretnék, hogy munkaszüneti nap legyen december 24

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) felméréséből kiderül: a lakosság számára fontos, hogy december 24-ét is minél előbb munkaszüneti nappá nyilvánítsák, hiszen így szenteste napján a munkavállalók többségének nem kellene dolgozni, illetve ezt a napot nem is kellene más időpontban, például szombaton ledolgozni - írja az MTI.

A felmérés nem reprezentatív, 1000 embert kérdeztek meg egy online felmérésből.

Kordás László, a MASZSZ elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a felmérésből az is kiderült, hogy ha az emberek választhatnának, akkor az idén munkaszüneti nappá nyilvánított nagypéntek helyett inkább a szenteste napját választanák.

A MASZSZ ettől függetlenül támogatja, hogy a nagypéntek is munkaszüneti nap legyen, ugyanakkor úgy vélik, hogy a szentestének munkaszüneti nappá nyilvánítása is éppen ilyen fontos lenne - tette hozzá a szakszervezeti vezető.

Kordás László közölte: a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló népszavazási kezdeményezést Bíró Zoltán magánemberként nyújtotta be. Az aláírásgyűjtéshez, ami november 28-ig tart, a MASZSZ augusztus elején csatlakozott.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek