kapubanner for mobile

Még 10 év kell a bérek felzárkóztatásához?

Romániában, Lettországban, de Bulgáriában és Litvániában is nagyobb béremelések voltak egy év alatt, mint Magyarországon. Itthon mindössze 3%-al emelkedtek a bérek, és a munkaadók szerint még legalább 10 évre van szükség, hogy a nyugati bérszínvonalat elérjük, írja az RTL Klub.hu.

images

Romániában 12%-al költenek többet a dolgozókra, Bulgáriában 7,2%-al, míg Magyarországon mindössze 3-mal, mint egy évvel korábban, az Eurostat adatai szerint. Az elvándorlás megállítására elengedhetetlennek tűnik a béremelés, amelyet azonban a nemzetgazdasági miniszter szerint a munkaadóknak kellene kigazdálkodniuk, ehhez a kormány a járulékcsökkentéssel járulhat hozzá.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elsősorban a hiányszakmákban számít béremelkedésre, járulékcsökkentésre pedig legalább 10%-ot vár, hogy az érezhető legyen. A bérek azonban szerintük csak nagyjából 10 év múlva érik majd utol a nyugati színvonalat. Dávid Ferenc, a szervezet elnöke szerint, akik elmentek már nem fognak visszajönni, de egy jó előmeneteli rendszerrel, karriertervezési lehetőséggel, hosszú távú bérmegállapodással talán itthon lehetne tartani azokat, akik még nem mentek el, mondta az RTL Klubnak.

RTL Klub
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek