Még több adózónak készít szja-bevallási tervezetet az adóhatóság
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatIdén a NAV mindenkinek elkészíti szja-bevallási tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy akár egyéni vállalkozó - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A közleményben megjegyezték: az egyéni vállalkozóknak továbbra is önállóan kell benyújtaniuk az szja-bevallást, aminek elkészítését nagyban megkönnyíti a NAV által összeállított adóbevallási tervezet. A tervezetek március 15-étől elérhetőek a NAV honlapjáról, illetve a kormányzati portálról, a magyarorszag.hu-ról egyaránt - jegyezték meg.
A webes kitöltő felületen a tervezet megtekintése, a nem kifizetőtől, munkáltatótól származó jövedelmi adatok, valamint a vállalkozói tevékenységgel összefüggő adatok kiegészítése, majd mentése után lehetőség van a bevallás elektronikus beküldésére - fűzték hozzá.
Felhívták rá a figyelmet, hogy az szja-törvény szerint adózó egyéni vállalkozóknak a beküldést mindenképpen meg kell tenniük ahhoz, hogy a NAV által készített tervezetből érvényes bevallás legyen.
A NAV közölte, az egyéni vállalkozók szja-bevallásának benyújtási határideje megváltozott, idéntől mindenkire egységesen május 20-a az irányadó.
A kata- vagy eva-törvény szerint adózó vállalkozók számára továbbra is február 25-e a nyilatkozat, illetve a bevallás határideje.
Az szja 1+1 százalékáról is május 20-áig rendelkezhetnek a felajánlók, addig választhatnak egy támogatni kívánt civil szervezetet, egy egyházat vagy a Nemzeti Tehetség Programot.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?