kapubanner for mobile

Megemelt családi adókedvezmény: már januárban érdemes nyilatkozni!

A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. A PricewaterhouseCoopers sajtóközleményéből kiderül, miért érdemes a családi kedvezmény érvényesítését már januártól kérni.

Érdemes a családi kedvezményről januárban nyilatkozni-

A családi kedvezmény érvényesítését már januártól lehet kérni a munkáltatótól vagy kifizetőtől az adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével, melyben vagy a kedvezmény összegét vagy a gyermekek számát kell megadni. Így például egy kétgyermekes család esetén januárban vagy 266 660 forint adóalap kedvezményről lehet nyilatkozni, vagy két kedvezményezett eltartottat lehet megadni. Mindkét esetben a család havi 40 ezer forint adómegtakarításra lesz jogosult.

A kedvezmény évközi növekedése miatt célszerű a családoknak a második megoldást választaniuk, tehát az adóelőleg-nyilatkozatban a gyermekszám megosztásával kérni a kedvezmény közös érvényesítését. Ebben az esetben a szülőknek 2025 júliusában nem kell új adóelőleg-nyilatkozatot adniuk, mivel júliustól a munkáltató vagy kifizető automatikusan az 50 százalékkal magasabb összegű kedvezményt érvényesíti majd. A fenti példát folytatva a kétgyermekes család júliustól nem 40, hanem 60 ezer forint adómegtakarításra lesz jogosult - automatikusan.

Ha azonban a családi kedvezményt összegszerűen adják meg az adóelőleg-nyilatkozatban, akkor a szülőknek, házastársaknak júliustól új adóelőleg-nyilatkozatot kell adniuk. Ennek elmaradása esetén a megnövekedett kedvezményt csak az éves bevallásukban, legkorábban 2026 márciusában tudják majd érvényesíteni.

A fentiek nem csak a családi kedvezményt közösen érvényesítő családtagokat, hanem a családi kedvezményt egyedül érvényesítő szülőket is érinti.

A munkavállaló januári nyilatkozatával a munkáltató is jobban jár

„Az adóelőleg-nyilatkozatok feldolgozása egy viszonylag munkaigényes bérszámfejtési feladat. Annak érdekében, hogy ezt ne kelljen egy évben kétszer elvégezni, a munkáltatók vagy kifizetők is jobban járnak, ha a szülők a kedvezményt a gyermekszám megosztásával és nem az összegek megadásával érvényesítik” - hívta fel a figyelmet Honyek Péter, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó területének igazgatója.

„Ezért minden munkáltatónak célszerű felhívnia a kiskorú gyermeket nevelő munkavállalói figyelmét arra, hogy már most januárban úgy tegyenek adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a megemelt családi kedvezményt 2025. júliusától automatikusan megkaphassák” - tette hozzá a szakember.

kép: freepik

Családi adókedvezmény 2025 - íme minden részlet!

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
725 ezer forint az átlagbér – de a valóság ennél árnyaltabb

2026 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 725 500, a nettó átlagkereset 509 200 forint volt - jelentette... Teljes cikk

Optimistábbak a magyar cégek, mégsem jön a béremelés

Hiába javult az üzleti hangulat a magyar piacon, a VOSZ Barométer friss felmérése szerint a cégek többsége továbbra sem tervez érdemi béremelést.... Teljes cikk

Adójóváírás a minimálbér után: fordulat jön a bérekben? – A Tisza terve számokban

A választások után fókuszba került a Tisza Párt adóprogramja, amely jelentős átrendeződést hozhat a közterhekben. A tervek az alacsony... Teljes cikk