Családi adókedvezmény 2025
2025-ben 50%-kal nő a családi adókedvezmény.
2025-től kezdve a családi adókedvezmény mértéke jelentősen növekszik, különösen azoknak a családoknak, akik több gyermeket nevelnek. A miniszterelnök duplázásról beszélt bejelentésében, amely két lépésben történne. A családi adókedvezmény emelésének első lépése másfélszeresére, míg a második a mostani duplájára emelné a kedvezmény mértékét. Az első emelés 2025. július 1-től lép életbe, azonban az eredeti elképzeléssel ellentétben a második lépés 2026. január 1-re tolódik.
Ez az
- egygyerekes családoknál már nem havi 10, hanem először 15, majd 20 ezer forint kedvezményt jelentene,
- a kétgyerekes családok nem havi 40 (gyerekenként 20), hanem először 60, majd 80 ezer forint családi kedvezményt kapnának,
- a legalább három gyereket nevelők pedig gyerekenként már nem 33, hanem először 49,5, majd 66 ezer forinttal kaphatnak többet.
A háromgyerekeseknél így havi 99 ezer forint helyett előbb 148,5 ezer forinttal lehet több a nettó, aztán pedig 198 ezer forinttal a családi kedvezményben nem részesülőkhöz képest. A négygyerekeseknél pedig 132 ezer forint helyett 198, majd 264 ezer forintra nőhet a plusz jövedelem. Ugyanakkor erre csak akkor van lehetőség, ha keres annyit a szülő, hogy az szja-jából és a járulékából kihozhassa a maximális kedvezményt.
A családi adókedvezményt 2011-ben vezette be a kormány, 2016–2019 között négy lépcsőben emelte a két gyerek után járó kedvezmény mértékét, ezen kívül a kedvezmény mértékében nem történt változás, miközben a minimálbér közel 3,5-szeresére, az átlagbér pedig több mint háromszorosára nőtt 2011 óta.
Mit érdemes tudni a családi adókedvezmény igénybevételéről?
Ki jogosult rá?
- Gyermeket nevelő szülők, ideértve a vér szerinti, örökbefogadó, nevelőszülőket és gyámokat.
- A kedvezmény a szabályozás szerint a családi pótlékra jogosult gyermekek után vehető igénybe, legkorábban a magzat 91 napos korától jár általánosságban a gyerek 16. életévének betöltéséig, de tulajdonképpen mindaddig jár a szülőnek, amíg a gyerek nappali tagozatos köznevelési intézményben tanul. (Ezt követően, ha a gyereknek van a családi adókedvezmény szempontjából kedvezményezettnek minősülő fiatalabb testvére, akkor kisebb kedvezményekre továbbra is számításba vehető a tanuló idősebb testvér).
- Egyedülálló szülők is jogosultak a kedvezményre.
Hogyan vehető igénybe?
- A kedvezmény igénybevételéhez nyilatkozatot kell tenni a munkáltatónál, amelyben megjelölöli, hogy hány gyermek után kéri az adókedvezményt.
- A kedvezmény érvényesíthető a havi bérszámfejtés során, illetve az éves adóbevallásban is.
A családi kedvezmény érvényesítését már januártól lehet kérni a munkáltatótól vagy kifizetőtől az adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével. A kedvezmény évközi növekedése miatt célszerű a családoknak az adóelőleg-nyilatkozatban a gyermekszám megosztásával (nem összegszerűen) kérni a kedvezmény közös érvényesítését. Ebben az esetben a szülőknek 2025 júliusában nem kell új adóelőleg-nyilatkozatot adniuk, mivel júliustól a munkáltató vagy kifizető automatikusan az 50 százalékkal magasabb összegű kedvezményt érvényesíti majd.
Ha azonban a családi kedvezményt összegszerűen adják meg az adóelőleg-nyilatkozatban, akkor a szülőknek, házastársaknak júliustól új adóelőleg-nyilatkozatot kell adniuk. Ennek elmaradása esetén a megnövekedett kedvezményt csak az éves bevallásukban, legkorábban 2026 márciusában tudják majd érvényesíteni.
Közös igénybevétel
Ha mindkét szülő dolgozik, a kedvezményt megoszthatják egymás között. Így a kedvezmény összegét az egyik szülő teljesen, vagy mindkét szülő részben igénybe veheti.
Figyelembe vehető jövedelmek
A kedvezmény a személyi jövedelemadóból (SZJA) vonható le, de ha a szülő jövedelme nem elég magas ahhoz, hogy teljes mértékben kihasználja az adókedvezményt, a fennmaradó rész felhasználható a családi járulékkedvezmény keretében, vagyis a TB járulékokból is levonható.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Ki jogosult rá? Hogyan igényelhető? Mennyi a maximuma? Összeszedtük a legfontosabb információkat a köznyelvben munkanélküli segélyként is hívott,... Teljes cikk
Megvan a nemzetgazdasági tárca tervezete a 2026-os munkanap-áthelyezésekről. Március 20-ig lehet véleményezni. Három szombaton is dolgozni kellene... Teljes cikk
A családi pótlék összege 17 éve változatlan, lássuk, kinek, mennyi jár. Mennyi a családi pótlék összege? Kinek jár emelt családi pótlék?... Teljes cikk
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 2 hete
- A vállalati gondoskodás megtérül – BeneFit PRIZE 2025 2 hete
- Rejtett nyertesek: több ezer cég járhat jól a Kormány–MKIK megállapodással 3 hete
- Kihirdették az idei BeneFit PRIZE 2025 – for Happy Employees pályázat győzteseit a Budavári Lovardában 3 hete
- Durva szigorítás jön a lakáshitelekre: aki nem siet, több milliót bukhat januártól 3 hete
- Megérkeztek a friss adatok: ők élnek a legjobban Magyarországon 1 hónapja
- Felmérés: ez a korosztály érezte a legnagyobb lassulást a béremelések terén 1 hónapja
- Ennyit visz haza az átlagos magyar dolgozó – itt vannak a legfrissebb számok 2 hónapja
- Sokkoló adat a magyar bérekről: minden harmadik dolgozó fizetése kevesebbet ér, mint tavaly 2 hónapja
- Ezt kell tudni a háromgyermekes anyák adókedvezményének érvényesítéséről 2 hónapja
- Relatív jövedelmi szegénységi arány korcsoportok szerint 2 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja