Megjelent a Foglalkoztatásbővítés ösztönzése című pályázati felhívás
Megjelent a Foglalkoztatásbővítés ösztönzése című pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A program 12 milliárd forintos keretösszegével segíti majd a mikro-, kis- és középvállalkozások foglalkoztatotti létszámának növelését - tájékoztatta Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár az MTI-t.
Kiemelte, hogy a munkaerőpiac változásai folyamatos alkalmazkodást igényelnek a vállalkozásoktól. A munkaerőhiány kezelésének egyik lehetséges módja a tevékenységük bővítése a munkaerő-tartalékkal rendelkező térségekben. A támogatás az ország azon négy régiójában érhető majd el, ahol a foglalkoztatási ráta az országos átlag alatti szinten volt 2017-ben, így Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon, Dél-Dunántúlon és Dél-Alföldön.
A felhívásra azok a vállalkozások nyújthatnak majd be támogatási kérelmet, amelyek vállalják, hogy az adott régiók valamelyikében működő vagy újonnan létrehozott telephelyen legalább 3, maximum 15 fővel bővítik a foglalkoztatottak számát, a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább három évig az érintett területen fenntartják, és akik vállalják a kormányhivatallal való együttműködést a toborzás során.
Az igényelhető támogatás minimum 8, maximum 90 millió forint lesz. Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke a becsült 2 teljes éves bérköltség 70 százaléka kisvállalkozás, illetve 60 százaléka középvállalkozás esetén. A havi bruttó munkabér maximális elszámolható költségeként legfeljebb 350 000 forint vehető figyelembe - ismertette Rákossy Balázs.
Az új munkavállaló 24 hónapon keresztül történő foglalkoztatása olyan induló beruházás esetén támogatható, amely új létesítmény létrehozatalát, vagy egy meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, vagy termékkínálatának új termékekkel való bővítését, illetve egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatását eredményezi.
A támogatási kérelmek benyújtása 2020. január 27.-től lesz lehetőség.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?