Megjelent az Egészségügyi humánerőforrás-fejlesztés című felhívás
A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Egészségügyi humánerőforrás-fejlesztés” című (VEKOP-7.2.4-17 kódszámú) felhívás.
A felhívás alapvető célja olyan egészségügyi humánerőforrás mennyiségi fejlesztését célzó beavatkozások megvalósítása, amelyek által csökkenthetőek az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésben mutatkozó egyenlőtlenségek, csökken az egészségügyben a betöltetlen álláshelyek száma, valamint javulnak az egészségügyben a munkaerő megtartását szolgáló munkakörülmények és feltételek, valamint a lakosság számára nyújtott ellátások minősége és hatékonysága.
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be az alábbi közfinanszírozott egészségügyi szakellátást nyújtó fekvő- és/vagy járóbeteg intézmények, illetve az egészségügyért felelős miniszter által irányított közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatást nyújtó háttérintézmények az alábbi GFO besorolással:
Költségvetési szervek és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek:
Központi költségvetési szerv (GFO 312)
Helyi önkormányzat (GFO 321)
Helyi önkormányzati költségvetési szerv (GFO 322)
Helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
Költségvetési rend szerint gazdálkodó, központi költségvetési körbe tartozó szerv (GFO 381)
Jogi személyiségű nonprofit szervezetek:
Egyéb egyesület (GFO 529)
Elsődlegesen közfeladatot ellátó belső egyházi jogi személy (GFO 552)
Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet (GFO 599)
Közalapítvány (GFO 561)
Közalapítvány önálló intézménye (GFO 562)
Egyéb alapítvány önálló intézménye (GFO 563)
Egyéb alapítvány (GFO 569)
Nonprofit korlátolt felelősségű társaság (GFO 572)
Nonprofit részvénytársaság (GFO 573)
Nonprofit betéti társaság (GFO 576)
Vállalkozás:
Korlátolt felelősségű társaság (GFO 113)
Részvénytársaság (GFO 114)
Betéti társaság (GFO 117)
A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 1,15 milliárd Ft.
A támogatási kérelmek benyújtása 2017. június 30-tól 2018. március 30-ig lehetséges.
VEKOP-7.2.4-17 Egészségügyi humánerőforrás-fejlesztés

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?