kapubanner for mobile

Megkapják elmaradt bérüket a szombathelyi ruhagyár dolgozói

Húsvétig megkapják elmaradt munkabérüket a szombathelyi Styl Fashion Kft dolgozói, a tulajdonosok pedig mindent megtesznek azért, hogy a ruhagyár tovább működhessen - írja az MTI.

Bognár Katalin, a cég ügyvezetője elmondta: a tulajdonosok együttműködnek annak érdekében, hogy a NAV által benyújtott 150 millió forintos inkasszó megszüntetéséhez szükséges forrásokat biztosítják, ennek módjára közös javaslatot dolgoztak ki, a megállapodást pedig a jövő héten aláírhatják.

Hozzátette: a megállapodás megkötéséig részleteket a tulajdonosok kérésére nem mondhat, de ígéretük szerint a cég dolgozói a húsvéti ünnepekig megkapják a munkabérüket.

Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta: a tulajdonosok szóban és írásban is megerősítették azt a szándékukat, hogy hosszú távon működtetni kívánják a gyárat, megfogalmazása szerint szóba sem került közöttük az üzem esetleges bezárása. Szólt arról is, hogy a dolgozók a problémák ellenére is kitartottak, az üzemben a termelés nem állt le, csak négyen-öten adták be a felmondásukat.

Ahogy arról mi is beszámoltunk a Styl Fashion Kft. dolgozói közül több százan demonstráltak az ágazati szakszervezet képviselőivel közösen a szombathelyi városháza előtt fizetésük elmaradása miatt és a munkahelyek megtartása érdekében.

MTI


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek