Merces: a 200 ezret súrolja a havi bruttó átlagjövedelem
Első online jövedelem-felmérési ciklusának összegyűjtött adatait zárta és értékelte a Merces a 2008. szeptember 30-ig kitöltött 123 625 kérdőív alapján. A feldolgozott adatok szerint országos szinten 195 ezer forintban határozható meg a havi bruttó átlagjövedelem, bár Budapesten ez az összeg ennél is magasabb: 236 100 forint - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A Merces kérdőíve három fő kérdéscsoportot tartalmaz. Az első csoport kérdései a betöltött pozícióra vonatkoznak, nevezetesen a pozíció meghatározására, az abban eltöltött időre, a havi bruttó jövedelemre, a további garantált fizetési összetevőkre éves szinten, valamint a kiegészítő juttatások természetére. A második csoport a résztvevő életkorát, foglalkoztatásának földrajzi régióját, legmagasabb iskolai végzettségét, s végül nemi hovatartozását tudakolja. A harmadik csoport a foglalkoztató vállalkozás fő működési területére, a cég alkalmazottainak számára, s a cég tulajdonjogi formájára kérdez rá. Az első felmérésben résztvevők nemi megoszlása 50-50 százalékos volt. A 25 és 34 év közötti korosztály részvételi aránya volt a legmagasabb 43 százalékkal, a legalacsonyabb pedig az 55 év felettieké 5 százalékkal.
Iskolai végzettség tekintetében a középfokú, érettségivel kiegészített végzettségűek jártak az élen 32 százalékkal, átlagkeresetük 157 ezer forint, míg a posztgraduális képzésekben végzettek aránya volt a legkisebb, 3 százalékos, 370 200 forintos átlagbérrel. Az alapfokú végzettséget szerzettek 4 százalékkal voltak jelen, az ő keresetük átlagosan 125 ezer forint. Az OKJ-s képesítésűek és egyetemet végzettek aránya csaknem azonos, bérezésük azonban jelentősen eltérő, 160 200 forint szemben a 319 600 forintos átlaggal. A feldolgozott adatok tanulsága, hogy megéri tanulni, hiszen az alapfokú végzettségűek és az érettségizettek átlagbére között 20 százalékos eltérés mutatkozik, amiben csak részbeni szerepet játszik a munkaügyi törvényekben lefektetett végzettség szerinti minimálbérek megállapítása.
Budapestet Magyarország infrastrukturális és gazdasági felosztását tekintve is keserűen "az ország vízfejeként" szokták aposztrofálni a szakértők. A felmérésben résztvevők átlagjövedelme itt volt a legmagasabb, 236 100 forint. A legszomorúbb béralkuk Nógrád, Tolna és Békés megyékben születtek, 147 600 forintos legmélyebb átlaggal. Országos szinten 195 ezer forintban határozható meg a havi bruttó átlagjövedelem. Átlag feletti jövedelemben csak Budapest és Komárom-Esztergom megye munkavállalói részesülnek. Átlagosnak mondhatóak a bérek Győr-Moson-Sopron valamint Fejér megyékben. Minden más régióban a bérek átlag alattiak.
A leggyakoribb béren felüli juttatás a munkába járási költségek megtérítése, melyet a válaszadók 23 százaléka jelölt meg. A 10 százalék feletti preferáltsággal rendelkező juttatások is átlagosan 10 százalékkal maradnak el e mögött, nevezetesen az ingyenes italellátás, mobiltelefon, nyugdíjbiztosítás, képzések, egészségügyi ellátás.
A legnagyobb arányú mintavételezés az adminisztrációs, könyvviteli, értékesítői, szállítmányozási és tanári szakmákban történt. A megjelölt 445 pozícióban a bérfokozatok 77 800 - 1 088 600 forintig változnak, a segédmunkástól a vezérigazgatóig. Képtelenség volna a felmérés minden fontos tanulságát itt felsorolni, néhány érdekes eltérés azonban külön említést érdekel. A szakközépiskolát végzett, érettségivel nem rendelkező gipszkarton szerelők átlagosan 26 százalékkal többet keresnek, mint érettségizett kollégáik, míg a hentesek körében az érettségi 55 százalékos többletbért jelent. Ugyanezen szempontok mentén az elektronikai műszerészek bérében nincs eltérés. Egy férfi oktató átlagosan 8 ezer forinttal keres többet, mint egy nő. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 20 százalékkal többet keresnek a bankszektor dolgozói, mint Komárom-Esztergom megyében, ahol Budapest után a legmagasabb a jövedelem. A honvédségnél 59 százalékkal keres kevesebbet egy érettségizett egy egyetemet végzetthez képest. Egy Győr-Moson-Sopron megyében alkalmazott mozdonyvezető 29 százalékkal kap több fizetést, mint egy budapesti. Egy 10 éves rutinnal rendelkező óvodapedagógus 36 százalékkal magasabb anyagi megbecsülésben részesül kezdő kollégájánál. Egy orvoslátogató 35 százalékkal keres jobban, mint egy orvos.
Nagyobb fizetésért tanulni kell

Érdekes jövedelemkülönbségek

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?