kapubanner for mobile

Mi lesz a támogatott vállalati képzésekkel?

Sokáig váratott magára a vállalati képzések Európai Uniós támogatása. Abban sokak véleménye egyezik, hogy a vállalatokon belüli képzések óriási űrt pótolnak ma Magyarországon.

images

Eljött hát az idő 2019-ben, mikor a többszöri halasztást követően, a GINOP és VEKOP pályázatokat be lehetett adni. A pályázatok célja a munkavállalók munkahelyi készségeinek és kompetenciáinak javítása képzésekkel, melynek hosszú távú célja természetesen a vállalkozások versenyképességének növelése. A pályázatban nyertes cégek aggódva bár az engedélyezett képzések adminisztrációs terhétől, mégis reményteljesen elindították azokat a képzéseket, melyhez támogatást kaptak a pályázat keretein belül.

Mit tehetünk, hogy a támogatást ne veszítsük el?

A pályázati képzések egyik fontos elvárása, hogy a 2013. évi LXXVII. sz. felnőttképzési törvény alatt megvalósított engedélyezett képzéseket vehetnek igénybe a vállalatok. Sok helyen félbeszakadtak a képzések a biztonsági intézkedések hatására.

A március-április hónap a legtöbb cégnél kieső időszak volt a pályázati képzések terén, nagyobb kérdések foglalkoztattak mindenkit annál, minthogy a szövevényes és igen szigorú adminisztrációt hogyan valósítsák meg a távtanulás esetén. Eljött a május, egyre többen veszik elő bizakodva a félbeszakadt képzések, projektek létjogosultságának kérdését.

Igen pozitív hír, hogy a 70/2020-as Kormányrendelet elég gyorsan megjelent, már márciusban felhatalmazást kaptak a képzők és a vállalatok a képzések online megvalósítására. Ez a kormányrendelet szabályozza, hogy az engedélyezett képzések távolléti oktatás, távoktatás vagy digitális képzés formájában valósulhatnak meg.

Szerencsére sok képző gyorsan tudott reagálni arra, hogy nincs átmeneti időszak az ITK eszközeinek igénybevételére, hanem most és azonnal csak azokat lehet használni a képzésben. Az információs lehetőségek és szabadság ugrásszerű bővülése mindenki számára hatalmas bőséggel és részletességgel nyitja meg a tájékozódás, a tanulás lehetőségét.

Értjük, köszönjük! De mi lesz a jelenlétek igazolásával?

A képzések formájának megváltoztatására zöld utat kaptak tehát a vállalatok, a képzők is készen állnak, a munkavállalók is vállalták a folytatást, de hogyan fésüljük mindezt össze a 2013. évi LXXVII. törvény való megfeleléssel? Bíztatva mindenkit, hogy tanuljon, folytassa, ami folyamatban volt és növelje a versenyképességét az eredeti cél szerint, az alábbi összefoglalót ajánlom az érintettek figyelmébe, az egyszerűsítés kedvéért a „D” (egyéb képzés, tréningek), „C” (nyelvi képzés) képzési körökre vonatkoztatva:

  • Felnőttképzési szerződés - postán kell elküldeni a résztvevőnek az eredeti példányt. Ha már megkötöttük a szerződést, nem szükséges a felnőttképzési szerződés módosítása, hiszen a változtatásra a kormányzati rendelkezés miatt került sort.
  • Tájékoztató a távolléti, digitális oktatás feltételeiről - a képző foglalja össze a tudnivalókat a digitális képzésről - melyik programot kell használni, milyen informatikai háttér szükséges a részvételhez, hogyan rögzíti a jelenléteket, mi az intenzitás, ütemezés, vizsga elvárás…- küldje el a résztvevőknek e-mailben és nyomtassa ki a tájékoztatót archiválás céljából.
  • Jelenléti ív - jelenléti ív helyett például képernyőfelvételt kell készíteni, amelyen látszik, ki „van bent” az online térben.
  • Haladási napló - az oktató papíralapon tartja nyilván a tanórai haladást, vezeti a hiányzásokat is.
  • Vizsgáztatás - cél a tudás visszamérése, lehet ez egy tananyagra épülő feleletválasztós teszt - pl. a Redmenta, de akár e-mail-ben kiküldött feladatok, e-mailben visszaküldött megoldások is tökéletesek -, a lényeg, hogy beazonosítható legyen a beküldő.
  • Elégedettségmérő kérdőív - elektronikusan is megoldható, ilyen pl. a Google űrlap vagy a www.kerdoivem.hu kérdőíve, amely alkalmas anonim válaszadásra.
  • Tanúsítvány vagy részvételi igazolás átvétele - elvileg a tértivevényes postai küldemény lenne a kézenfekvő megoldás, de most ez sem számít biztonságos megoldásnak, így javaslom a szkennelt dokumentum elektronikus elküldését, és a résztevő visszaigazolását - például válasz e-mail-ben- arról, hogy a tanúsítványt vagy részvételi igazolást megkapta.


Új felnőttképzési törvény a levegőben

Az új felnőttképzési törvény és a végrehajtási rendeletek szabályozása már ismert, hatályba lépése a 2020.07.01. Az „új felnőttképzési törvényben” nincsenek képzési körök és jó néhány fogalom átalakul, mást jelent majd az engedélyezés fogalma is.

Az átmeneti időszak azonban az „új” és „régi” felnőttképzési törvény alkalmazása között elég hosszú, 2022.12.31-ig tart, van bőven idő arra, hogy a képzéseket a megkezdéskor érvényben lévő „régi” szabályozás szerint befejezzék. Amit figyelni kell, az a Támogatási szerződésben szereplő befejezési kötöttség. Ha nagyon közel van, érdemes kezdeményezni a hosszabbítását a vészhelyzet miatti leállásra való hivatkozással.

Jászberényi-Király Szilvia
felnőttképzési szakértő
Juventus Képzési Központ


  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés

A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk

AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé

A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk

Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók

Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk