Megjelent: 2 éve

Miért szorítják háttérbe a nők saját karrierjüket partnerük kedvéért?

Tudatosan vagy tudattalanul sok nő szorítja háttérbe a karrierjét, hogy inkább partnere számára tegye lehetővé az előrelépést. Bár a férfiak mentális jóléte összefügg azzal, hogy több pénzt keresnek-e, mint ellenkező nemű partnerük, a hagyományos nemi szerepek gúzsba kötik és a második vonalban tartják a nőket a munkaerőpiacon.

nők karrier férfiak-

Amikor Kerry a húszas éveiben járt, szociális munkásként dolgozott. Eleget keresett ahhoz, hogy fedezze havi kiadásait, és még egy kis pénzt is félretegyen. Élettársa részmunkaidős volt, mert közben egyetemre járt, így Kerry fizette a számlák nagy részét. Amikor a férfi lediplomázott, és elhelyezkedett, a dolgok megváltoztak.

“Az ország másik felén kapott munkát” - mondja a Chicagóban élő, ma már harmincas éveiben járó Kerry, aki anno otthagyta állását, és azt a helyet, ahol boldog volt, egy másik városért, ahol nem ismert senkit, és nem is talált munkát.

Idővel rájött, hogy teljesen mértékben a párja karrierjét helyezte előtérbe a sajátjával szemben, miközben a költözés a saját pályafutását és keresetét lényegesen visszavetette.

1 dollár vs. 77 cent

Bár a nők képzettségüket tekintve a férfiak előtt járnak, és az Egyesült Államokban a munkavállalók közel felét adják, sokan járnak közülük Kerry-hez hasonló cipőben. A Deloitte Women @ Work 2023 című jelentésének kutatói 10 országban 5000 nőt kérdeztek meg, akiknek 98%-a heteroszexuális kapcsolatban élt. 

A válaszadók közel 40%-a szerint partnerük karrierje elsőbbséget élvez. 

Ennek számos okát említették a pénzügyi és szociális tényezőktől kezdve a gondozási és háztartási kötelezettségek terheiig.

A legfőbb magyarázat azonban az volt, hogy férfiak több pénzt keresnek. A globális adatok tanúsága szerint a nők a férfiak által megkeresett minden egy dollárhoz képest még mindig csak 77 centet keresnek - írja a BBC.

Akárhogy is, valójában ez a döntés racionális - hívja fel a figyelmet Pamela Stone, a New York-i Hunter College szociológiaprofesszora, az Opting Out? Why Women Really Quit Quit Careers and Head Home és az Opting Back In: What Really Happens When Mothers Go Back to Work című könyv társszerzője. 

A két könyv készítése során meginterjúvolt nők közül sokan mondták azt, hogy ők egyszerűen látták a férfit, aki teljes gőzzel halad előre és boldogul. Úgy érezték, partnerük sokkal több pénzt fog tudni keresni, mint ők. 

Ördögi kör

Stone szerint a választás pénzügyi kérdésekben sokkal kevésbé érzelmi alapú, mint egyébként. 

“Nem arról van szó, hogy a nőknek nincs jövőképük, vagy ne lennének liberálisak, progresszívek és így tovább” - mondja. “Arról van szó, hogy egy adott helyzetben kinek van nagyobb esélye. Ha fogadni akarsz, akkor ma is arra fogadsz, hogy egy férfi nagyobb karriert fog befutni, mert igenis létezik az álláspiacon a nemi diszkrimináció.”

Emma Codd, a Deloitte globális sokszínűségért, egyenlőségért és befogadásért felelős munkatársa azonban úgy véli, ez egy ördögi kört indít be, mivel azok a nők, akik a saját karrierjüket önként háttérbe szorítják, kisebb valószínűséggel teljesítik be valaha is valódi kereseti lehetőségeiket.

“Valójában az lenne a jó, ha több nő lenne elsődleges kereső a családban” - mondja Codd. 

Ráadásul még ha egy nő jövedelme kezdi is meghaladni a házastársáét, ez még mindig nem garancia arra, hogy az ő karrierje lesz az elsődleges. A Deloitte jelentése szerint ugyanis számos esetben még azok a nők is, akik több pénzt vittek haza, mint partnereik, továbbra is a második helyre helyezték saját munkájukat a párjuké mögött. 

Tízből egyébként csak egy nő mondta azt, hogy ő az elsődleges kereső a párkapcsolatában.

Stone és kollégái egy több generációt vizsgáló tanulmányban a Harvard Business School több mint 25 000 végzősével készítettek interjút. Azt találták, hogy bár a nők túlnyomó többsége olyan partnerkapcsolatot várt, amelyben mindkettejük karrierje egyenlő fontosságú, a megkérdezett férfiak több mint fele - a baby boomerektől az ezredfordulósokig mindenki - arra számított, hogy az ő karrierje élvez majd elsőbbséget.  

Amikor a mentális szükséglet kényszerít vissza a nemi szerepekbe

A brit Bath Egyetem kutatása szerint a férfiak mentális jóléte összefügg azzal, hogy több pénzt keresnek-e, mint ellenkező nemű partnerük. A Pew Research Center 2023-as felmérése pedig azt mutatta, hogy még ha a párok hasonló összeget is keresnek, akkor is a hagyományos nemi szerepekbe bújnak: a férfiak több időt töltenek fizetett munkával és szabadidős tevékenységgel, a nők pedig magukra vállalják a gyermekgondozás és a házimunka nagy részét.

A heteroszexuális kapcsolatban élő férfiak azonban nem egyedül ludasak abban, hogy ez a tendencia generációról generációra megmarad. Gyakran maguk a nők is szerepet játszanak saját karrierjük leértékelésében - szándékosan, hogy fenntartsák az otthoni békét, vagy öntudatlanul. 

Kerry-nek például miután felborult a köztük lévő egyensúly, és a nő karrierje háttérbe szorult, azt mondta a partnere: “Szeretek gondoskodni rólad.” 

Kerry tudta, hogy ez egy jószándékú megjegyzés volt, mégis nagyon bántotta a dolog. Úgy érezte, korábbi erőfeszítéseit nem értékelték kellőképpen, úgy csúszott bele a hagyományos nemi szerepekbe, és szorította háttérbe saját szakmai ambícióit, hogy még csak észre sem vette.

Végül rájött, hogy nem ezt akarja, és a pár szakított.

Két porszívózás között nincs idejük karriert építeni

A szakértők szerint a nők azért is helyezik háttérbe a saját karrierjüket, mert annyi más téren kell megfelelniük.

A Deloitte felmérése szerint annak ellenére, hogy a válaszadók 88%-a teljes munkaidőben dolgozik, közel felüknek elsődleges feladata a háztartási feladatok ellátása, például a takarítás vagy az eltartottak gondozása. Csak mintegy 10% mondja, hogy ezek a feladatok a partnerére hárulnak.

Codd szerint sokan talán puszta fáradtságból nem építik magukat. 

Egyszerűen nincs elég idejük és energiájuk egyéb teeendőik mellett, hogy azt a karrierük előmozdítására fordítsák. 

“Mindannyian tudjuk, hogy a munkahelyi előrelépéshez nem elegendő, hogy megjelenünk és elvégezzük a feladatainkat.” Csakhogy ha valaki önként vagy tudattalanul visszafogja magát az építkezéstől, akkor hogyan is lehetne megtörni azt az ördögi kört, amely a nőket a második vonalban tartja pályafutásuk során is? 

Fordította: Willin-Tóth Kornélia 

Fotó: unsplash.com

 

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra?

A Z generáció világszerte a modern munkaerőpiac egyik legnehezebb rajtjával szembesül. Miközben a fiatalok munkanélkülisége több kontinensen... Teljes cikk

Dolgoznának, de nem tudnak – 26 millió ember rekedt a munkaerőpiac szélén Európában

Az Európai Unióban a 15–74 éves népesség 11,7 százaléka – mintegy 26,7 millió ember – nem tudja teljes mértékben kihasználni munkaerejét,... Teljes cikk

Dráma a munkaerőpiacon: soha nem volt ilyen nehéz friss diplomásként elhelyezkedni

A friss diplomások számára hét éve nem volt ilyen nehéz elhelyezkedni: a kezdő pozíciók száma 12 százalékkal csökkent. A vállalatok a bizonytalan... Teljes cikk