Milyen a versenyképes pályakezdő mérnök?
Együttműködő, precíz, jó szakmai alapjai vannak, legalább középfokon beszél angolul vagy németül. Többek között ilyen válaszokat kaptunk mérnököket toborzó vállalatoktól arra a kérdésre, hogy kii számít esélyesnek.
Már az egyetemen lecsap rájuk az Audi
Gyakori panasz céges oldalról az egyetemen tanult ismeretek és a munkavégzés gyakorlati világában szükséges tudnivalók között tátongó szakadék. Az Audi többek közt ezért döntött úgy, hogy a valóban versenyképes mérnökgeneráció kinevelését már a felsőoktatásban elkezdi. De emellett a tapasztalt szakemberek tudásának "karbantartásával" is sokat foglalkoznak. "Már a felsőoktatási tanulmányok során kapcsolatba lépünk a hallgatókkal. Az Audi Hungária szorosan együttműködik számos felsőoktatási intézménnyel - így például kiemelten a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME), valamint a győri Széchenyi István Egyetemmel. A hallgatók ennek köszönhetően már az egyetemen tanulhatnak kifejezetten Audis tárgyakat és a cégnél dolgozó szakemberek előadásain is részt vehetnek. Gyakornoki programunk keretében, évente több mint 600 hallgatót fogadunk és szakdolgozatuk megírásában is segítséget nyújtunk. Mindezek mellett trainee - programunk keretében egyénre szabott karriertervet készítünk a pályakezdőknek, de a már tapasztalt szakemberek továbbképzése is folyamatos a vállalatnál "- tájékoztatott az Audi sajtóosztálya.
Győrben a némettudás nyerő
A cég egyébként a szakmai felkészültséget tartja a legfontosabbnak egy-egy állás megpályázásakor. A némettudás előny - igaz, a vállalat helyben is ad lehetőséget a tudás fejlesztésére, ha szükséges. Ám a szakemberek szociális kompetenciái - például a "csapatjátékosság", az együttműködési készség - még lényegesebbek.
Bár a nyelveket beszélő villamos, - és gépészmérnökök jelenleg is kiemelten keresettek a piacon, a "mérnökség" önmagában még nem belépő a cégekhez. A vállalatok ugyanis a legjobbakat akarják a csapatukban tudni. "A diploma, a nyelvtudás önmagában csak azt jelzi a munkáltató felé, hogy a jelölt képes a meghirdetett munkakör ellátására. Mi a jelentkezők közül a legtehetségesebbeket keressük - így azokat a plusz szakmai kompetenciákat és személyes értékeket, amelyek a jelölt hosszú távú szakmai és személyiségbeli megfelelőségét is előrevetítik" - mondja Farkasné- Takács Ágnes, a Grundfos vezető HR-specialistája.
Kellenek a soft skillek is
"Nagyon fontos a szakmai alázat, a projektszemlélet, a célorientáltság, a prezentációs készség - egyes nemzetközi pozícióinknál már az állásinterjú első körében, angol nyelven kell meghatározott időre prezentálni vagy épp szituációs feladatokat megoldani. Pályakezdők esetében az egyetemi évek alatt folytatott szervezői feladatok, az eredményes szakmai versenyszereplések is komoly előnyt jelenthetnek a pályázáskor"- teszi hozzá Farkasné- Takács Ágnes.
Gyakorlatiaaság, középfokú angol
"Szívesen látjuk a pályakezdőket, mert a Suzuki speciális termelési rendszere és a vállalati kultúránk az úgynevezett házon belüli gyakorlati 'on-the-job' típusú munkastílust alkalmazza, azaz a Suzuki saját termelési rendszerének ismeretét a gyakorlatban sajátíthatják el a kezdő mérnökök" - kaaptuk a választ Ruska Viktóriától, az esztergomi Suzuki-gyár kommunikációs vezetőjétől.
Amire alapvetően szükség van, ahhoz, hogy valaki nálunk dolgozhasson mérnökként, az elméleti ismeretek mellett a gyakorlatiasság, műszaki rajz ismerete és legalább közép szintű angol nyelvtudás. Mindenképp fontos, hogy a japán munkakultúra rendkívül fegyelmezett és precíz, de ez alapvetően összhangban áll a mérnökökkel támasztott általános elvárásokkal már tanulmányaik alatt, így ez számukra nem újdonság."
Takács Gabriella
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Nem a személyiségünk, és nem is önmagában a telefon a hibás. Egy friss magyar kutatás szerint a gyenge önkontroll és a kimaradástól való félelem... Teljes cikk
A sikeresen lezárult felkészítő szakaszt követően folytatódik a Kortárs segítők program, amelyben diák mentortársak erősítik a szakképzésben a... Teljes cikk
Az év végére jelentősen megugrik a szezonális munkaerő-kereslet, a Mind-Diák Szövetkezet adatai alapján az eseti, szezonális munkák díjazása... Teljes cikk
- QA Engineer 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- 22 ezer állás kerülhet veszélybe a Boschnál 4 hete
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 1 hónapja
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 1 hónapja
- A kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalóinak száma elérte az ötezret 1 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja
- Nulla százalékos béremelést ajánlott dolgozóinak az Audi Hungaria 2 hónapja
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 2 hónapja
- Nyelvvizsga nélkül is diploma? Összeomlott a nyelvvizsgázás Magyarországon 3 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?