kapubanner for mobile

Mindenki veszít a cafeteria eltörlése miatt

Az Index szerint a kormányon kívül senki sem örül a cafeteria jövő évi eltörlésének: sem a munkavállalók, sem a munkaadók, de még a biztosítók sem - írják.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk a szakszervezetek arra kérik a képviselőket ne szavazzák meg a jövő évi cafeteria eltörlést. A nyugdíj- és egészségbiztosítások megszűnése miatt a biztosítók sem örülnek a módosításnak - írja a lap.

Az Országgyűlésben pénteken szavaznak arról, hogy jövőre csak a Szép-kártya maradjon meg, mint cafeteria-elem, minden más megszűnne. Bár Varga Mihály pénzügyminiszter korábban azt mondta meghallgatnak minden javaslatot, sőt gondolkodnak az egészség- és nyugdíjpénztári megtakarítások adókedvezményének megtartásán ezekre a tárgyalásokra eddig nem került sor. Ezt is nehezményezték már korábban a szakszervezetek.

A beadott tervezet szerint megszűnne az adómentessége a lakáscélú munkáltatói támogatásnak, a mobilitási célú lakhatási támogatásnak, a diákhitel törlesztéséhez adott munkáltatói juttatásnak, a sportrendezvényre szóló belépőknek, a kultúra utalványoknak és a készpénzben kifizethető 100 ezer forintos juttatásnak is.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint ha a képviselők ebben a formában fogadják el a módosítást, akkor nagyjából kétmillió magyar munkavállaló átlagosan 90 ezer forintot veszítene évente. Kordás nem hiszi, hogy a munkaadók majd annyit emelnek a béreken, amennyivel kevesebb béren kívül juttatást adnának a dolgozóknak.

A munkaadók sem értenek egyet a döntéssel: Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint a SZÉP-kártya jelenlegi három "zsebe" mellé még kettőt be kellene vezetni (élelmiszer és tanszer). Maguk a munkáltatók is elismerik, hogy a megszüntetéssel rosszabbul járnának dolgozóik.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség álláspontja szerint az intézkedés a legszegényebbek, és a családok életét nehezíti majd például a hideg élelmiszerek vásárlását, vagy az iskolaszerek beszerzését.

A Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HDSZ 2000) Ifjúsági tagozata szerint a fiataloknak a lakhatási, albérleti és az utazási kedvezmények hiányoznak majd. A szakszervezet tart az emiatt létrejövő még nagyobb arányú munkaerőhiánytól.

A biztosítók sem örülnek a változásnak, a Portfolionak nyilatkozó biztosítási szakember tart attól, hogy ez a meglévő és az új biztosításokra is kedvezőtlenül hat majd.

Fotó: tenyek.hu
Index/Portfolio
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek