kapubanner for mobile

Mindenkinek elérhető online álláskeresési kurzus indul

Három plusz egy modulból álló e-learning kurzust indít a Karrierszerviz karriertanácsadó cég. A lehetőség azoknak szól, akik a folyamatosan alakuló álláspiaci viszontagságok közepette is jó állást akarnak szerezni maguknak. A kurzus négy modulja toborzási specialisták szakmai tudásán és piacismeretén alapszik, és a legfontosabb álláskeresési témákat járja körül: az önéletrajz és motivációs levél megírását, az álláshirdető felületek működését, az állásinterjú és bértárgyalási helyzeteket.

images

Ma Magyarországon nincs olyan társadalmi réteg, szakma vagy pozíciószint, amely képviselőinek ne volna szükségük az előbb vagy utóbb időszerű álláskeresésük támogatására. Ennek oka, hogy az álláskeresők és munkahelyek piaca folyamatosan alakul, ágazatok emelkednek ki vagy hanyatlanak – ezt a folyamatot gyorsította fel a koronavírus. Emellett az is változik, hogy a munkáltatók mit várnak el az alkalmazottjaiktól, milyen kommunikációs csatornákat választanak a jelentkezőkkel való kapcsolattartásra, és hogy miképpen, milyen szempontok szerint választják ki a jelöltjeik közül a maguknak megfelelőt.

Azonban ahhoz, hogy egy álláskereső felkészüljön a piac farkastörvényeire, lényegében semmilyen támpontot nem kap. Hazánkban nem létezik hivatalos, intézményesített edukációs program, nem tanítják sehol, mindenki autodidakta módon próbál boldogulni.

allaskereses

Az oktatóanyag mindenkinek elérhető alternatíva

A Karrierszerviz karriertanácsadója, Somodi Bettina elmondása szerint az álláskeresés egy részmunkaidős másodállásnak felel meg, amely akkor lehet csak sikeres, ha az ember hatékonyan, körültekintően jár el, időt és energiát szán rá. „Az e-learning kurzusunk elkészítésével azt a célunkat valósítjuk meg, hogy azon álláskeresők számára is elérhetővé tegyük a rugalmas és alapos szakmai támogatást, akiknek nem áll módjukban személyes tanácsadáson részt venni. A karriertanácsadás vagy coaching nem olcsó szolgáltatás. Ezidáig azok, akiknek nem állt rendelkezésükre több szászezer forint egy ilyen folyamatra, legfeljebb az önszorgalmú adatgyűjtéssel fejleszthették magukat.”

Az e-learning könnyen elérhetővé teszi azt a tudást, amivel minden aktív álláskeresői réteg sikeresen pályázhat jó állásokra. „Úgy tapasztaltam, egy ilyen kurzusra nagy szükség van a hazai piacon” – emeli ki Somodi Bettina. – „Azt gondolom, hogy az álláskereséssel kapcsolatos tudás, a karrierépítéshez szükséges eszközök nem szabad, hogy csak egy szűk réteg privilégiumai legyenek. Tizenöt éves toborzási tapasztalattal a hátunk mögött állítom: aki tudatosan és megfelelő eszközökkel keres állást, idővel biztosan olyan munkahelyen fog dolgozni, ahol minden szempontból kellő megbecsültségben részesül.”

A karriertanácsadó ugyanakkor leszögezi: az álláskeresésre szánt energián az e-learning elvégzése után sem lehet majd spórolni. Ugyanakkor, ha az álláskereső a megfelelő lépésekbe fekteti az energiáit, rövidebb idő alatt fog tudni elhelyezkedni, sokkal kevesebb fölösleges kört futva, jóval kevesebb kudarcélménnyel a háta mögött. A Karrierszerviz e-learning ennél is fontosabb hozadéka azonban, hogy a lehető legtöbb, az álláskeresés témájához kapcsolódó, félelmet keltő tényezőt eloszlatja.

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Employer branding a csúcson: amikor a természet formálja a vállalati kultúrát

Egy modern munkahely vonzerejét ma már nem csupán az esztétikus iroda vagy egy hangzatos küldetésnyilatkozat adja. A valódi elköteleződés és a... Teljes cikk

Valóban kiválasztható a legjobb jelölt? Így segítenek a személyiségtesztek a toborzás során

A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk

Értékteremtő partnerség a vállalati kultúrában: Tanulás és empátia vakvezető kutyákkal

A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk