Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 2 éve

Minimálbér 2022: Csökkenhet a szochó és az iparűzési adó is

A kormány támogatja azt a munkáltatói javaslatot, amely szerint jövő januártól megszűnne a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás, emellett kész 2,5 százalékponttal csökkenteni a szociális hozzájárulási adót. Megfontolják azt a korábbi kamarai javaslatot is, amely a helyi iparűzési adó idei mérséklését kiterjesztené 2022-re.

Újabb tárgyalási fordulóval folytatódtak a kötelező legkisebb bérekkel kapcsolatos egyeztetések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a közlemény szerint elmondta: a kormány támogatja azt a munkáltatói javaslatot, amely szerint jövő januártól megszűnne a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás, emellett kész 2,5 százalékponttal csökkenteni a szociális hozzájárulási adót. Az egyszerűsített formában megvalósuló, összesen 4 százalékpontos adócsökkentés önmagában mintegy 500 milliárd forintot hagyna a vállalkozásoknál, amelyet a cégek a béremelések finanszírozására fordíthatnának.

A szakirányú oktatást vagy duális képzést végző gazdálkodók a már elfogadott szabályok szerint 2022. január 1-jétől a korábbiakkal lényegében azonos kedvezményt érvényesíthetnek a szociális hozzájárulási adóból. Így a szakképzéssel foglalkozó vállalkozások a többiekével megegyező mértékű adócsökkentésben részesülhetnek.

A kormány az önkormányzatok költségvetési stabilitását is figyelembe véve megfontolja a korábbi kamarai javaslatot, amely a helyi iparűzési adó idei mérséklését kiterjesztené 2022-re. Az intézkedéssel a magyar munkavállalók kétharmadának kenyérkeresetet biztosító kkv-szektor cégei további 150 milliárd forintot takaríthatnának meg.

A kormány a minimálbér 200 ezer forintra emelésével arányos növekedést javasol a garantált bérminimum esetében is. 2022 január elsejétől így egy lépésben 260 ezer forintra, a 2010-es érték közel háromszorosára emelkedhetne a szakmunkás bérminimum összege. A minimálbér-tárgyalások a mielőbbi, akár már novemberi megegyezés érdekében a jövő héten folytatódnak.

 

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk