kapubanner for mobile

Minimális cafeteriával szúrnák ki a tanárok szemét

Megalázónak nevezte a pedagógusoknak szánt béren kívüli juttatások összegét Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke budapesti sajtótájékoztatóján hétfőn.

Mendrey László úgy látja, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) rosszul kezeli a kérdést. Az országosan 5,5 milliárd forint értékben kifizetendő Erzsébet-utalványt ráadásul nem egyenlően osztják szét, amivel szerinte diszkriminálják és szegregálják a kevesebbet kapó tantestületeket.

Mint mondta, úgy számoltak, hogy azok a pedagógusok, akik tavaly is kaptak ilyen jellegű juttatást - ha nem veszik figyelembe az iskolákban dolgozó egyéb munkaerőt - 7639 forintot, akik viszont eddig nem kaptak, azok csak 1910 forintot kapnak havonta fejenként. Hangsúlyozta: ez szegregáció, amit a Klik nem tehet meg. Ráadásul a nem főállásúaknak nem is jár ez a juttatás.

Mendrey László kiemelte: az a tanár, aki eddig évente kétszázezret kapott cafeteriaként, annak ez az összeg elenyésző. Azoknak pedig, akik eddig nem kaptak, "a száját befogni ekkora összeggel megalázó". Kitért arra is, hogy nem tudják, mikor kapják meg az összeget. Elvileg most vasárnapig, azaz pedagógusnapra meg kellene érkeznie, de erről őket egyelőre nem tájékoztatták.

A PDSZ elnöke szerint fontos lenne megalkotni a közalkalmazottak béren kívüli juttatását szabályozó rendeletet, mert most diszkriminálják azokat, akik ugyanazért a munkáért kevesebbet kapnak, és ez a tantestületek között megosztottságot okoz.

Ismeretei szerint eddig egyetlen településen volt évi 400 ezer forintos cafeteria-juttatás a tanároknak, leggyakrabban ez csak évi 60-80 ezer forintot tett ki, amelyben mintegy 40 ezren részesültek, a többiek nem kaptak semmit.

Mint mondta, a mai napig nem vállalt garanciát a kormányzat részéről senki, hogy bevezetik a pedagógus életpálya-modellt.

Mendrey László úgy véli, hogy indokolatlanul élesen válik el a köztisztviselők és a közalkalmazottak bérezése: előbbiek részére a béren kívüli juttatásokat kötelezővé teszi a törvény évi 200 ezer forint értékben, a közalkalmazotti státuszban lévőknek - így a tanároknak is - viszont csak lehetőség a cafeteria.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell

Egy juttatás, amely a munkavállalónak adómentes, a munkáltatónak olcsóbb, mint a béremelés - mégis sokan nem tudnak róla. A 35 év alatti... Teljes cikk

Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk

Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban

Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk