Mit tanultak a vezetők a vírushelyzetből? - itt a friss kutatás
Gyorsaság, rugalmasság, változáskezelés, őszinte kommunikáció - ezek lettek a vezetői sztárkompetenciák az új koronavírus idején. A vezetők általában a korábbinál közel 20 százalékkal dolgoztak többet, de volt, aki duplaannyit teljesített - derül ki a WIFI Hungária trénercég 150 közép- és felsővezető körében májusban és júniusban végzett kutatásából, melyet először mi közlünk.
Jelentősen átalakultak a vezetői kompetenciák a vírus előtti időszakhoz képest. Míg a válságot megelőzően leginkább a stratégiai szemlélet, a delegálás és az eredményorientáltság számított, az utóbbi hónapokban a rugalmas problémamegoldás, a változáskezelés és a kommunikáció ugrottak a dobogóra. A rugalmas problémamegoldás mindent vitt: a felsővezetők 73, a középvezetők 83 százaléka szerint erre volt a legnagyobb szükségük. Íme az összesített eredmények:

Figyeljünk jobban a középvezetőkre
A felső-, és középvezetői csoportokat külön vizsgálva lényeges különbség: az eredményorientáltság a középvezetőknél kikerül az első háromból, és helyette megjelenik a munkatársak fejlesztésének elősegítése. Ami tükrözi a középvezetői lét jellegét: a munkatársak közvetlen irányításával ők érzékelik pontosan kit-miben érdemes fejleszteni. Vagyis ez azt jelenti, hogy a következő időszakban az előrelátó vállalatoknak fokozattan érdemes a középvezetőket bevonni a munkatársak fejlesztésébe, annak tervezésébe - emelte ki Földváry Beáta a WIFI Hungária ügyvezető igazgatója.
Érdekes, hogy a középvezetői válaszokban a változáskezelést a válság előtt a résztvevők 23%-a, míg a válság idején 65%-a választotta be az első háromba. Megnőtt a professzionális változáskezelés súlya a középső irányítási szinten is.
A kkv-knál a motiváció fejlesztése került előtérbe
A cégméreteket tekintve a 250 fő alatti kisvállalatokban a stratégiai szemlélet és eredményorientáltság mellett felkerült a motiváció és együttműködés fejlesztés képessége, míg a nagy, 1000 fő feletti vállalatoknál a munkatársak fejlesztése. A válságos hónapokban ezek a nagyon fontos, az emberi oldallal foglalkozó kompetenciák hátrébb sorolódtak.
Mely képességük fejlődött leginkább a karantén ideje alatt? - hangzott egy másik kérdés. Itt is a rugalmas problémamegoldást és a változáskezelést említették, de fontos volt még az együttműködés fejlesztése és a kommunikáció is.

Közel 20 százalékkal többet dolgoztak
Több vezető említette, hogy a válságban hatékonyabban dolgoztak, mint korábban, bár ez a ráfordított idő mennyiségén is meglátszik: a Covid előtti időszakhoz képest 17%-kal töltöttek el több időt munkával a vezetők, de voltak, akik a járvány első időszakában dupla annyit dolgoztak, mint korábban.
A vezetőknek saját elmondásuk szerint sikerült megértetniük a munkatársakkal a változások szükségszerűségét, a közös küzdelem, az “egy hajóban evezünk” érzése pedig enyhítette a bizalmatlanságot. Nyolcvan százalékuknak fogódzót jelentett, hogy szervezetük vagy vezetőjük támogatását maguk mögött érezték. Az elsöprő többség fontosnak nevezte, hogy a fájó és kellemetlen döntéseket (elbocsátás, megszorítás, részmunkaidő bejelentése) nyíltan és késlekedés nélkül kommunikálják.
Mennyire voltak felkészültek? A szakemberek átlagosan 69%-os felkészültségi szintet mértek az önbevallások alapján. A személyes interjúkon többen kiemelték, hogy a vezetői csapatok együttműködése, a közös ötletelés, nagyvállalatoknál az anyavállalati ajánlások erősítették a felkészültség érzésének mértékét.
Világos a vezetők számára, hogy a válság csillapodásával érdemes átgondolniuk a jövő kommunikációs térképét: mennyiben maradhat a home office, mi mehet online és mihez kell személyes találkozás?
Jóval árnyaltabb volt a kép, amikor az online munkavégzés hatékonyságáról kérdeztük őket. A többség elégedett volt ugyan a Zoom, Skype, Teams és a többi eszköz használatával, de nagyobb arányban jelentek meg kritikai hangok is.
A hatékonyság nőtt, az energiaszint csökkent
Hogyan élték meg a vezetők ezt az embert próbáló időszakot. Meglepő, de véleményük szerint a hatékonyságuk átlagosan három százalékkal növekedett a válsághelyzet előtti időszakhoz képest. Energiaszintjük azonban csökkent: a válság előtti időszakhoz képest a vírus hazai kitörésekor körülbelül húsz százalékkal esett vissza. A történések egy részét nem ők irányították, csak reagálni tudtak - talán ez magyarázza a hiányzó húsz százalékot.
A legnagyobb kihívás a kapcsolattartás volt
A WIFI arra is kíváncsi volt, mi volt a vezetőknek a legnagyobb kihívás az elmúlt hónapokban. Nagy többség a munkatársakkal való kapcsolattartást nevezte meg elsőként. Biztonságot akartak nyújtani, pozitívnak maradni, motiválni, biztatni. Emellett fontos volt a kommunikáció, a kollégák állandó tájékoztatása, vagy a bizonytalanság és stressz kezelése. Nem volt egyszerű személyes egyeztetések nélkül sem dolgozni.
Melyek is lesznek a a legfontosabb képességek a válság utáni időszakban?

Végül pedig, amire a legtöbben büszkék voltak: az elsöprő többség a csapatot jelölte meg, sokan a gyorsaságot és az új fejlesztéseket is említették.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A KSH adatai szerint tavaly 41 300 magyar vándorolt külföldre, és 2020 óta folyamatos a növekedés. Sokakat vonz a magyarországinál magasabb fizetés... Teljes cikk
Hatalmas lehetőségeket látnak a HR vezetők abban, hogy a készségeknek nagyobb szerep jusson a HR-ben. Az átfogó készségalapú stratégia... Teljes cikk
A férfiak vállalkozási aktivitása – korosztálytól és vállalkozási típustól függetlenül – jellemzően magasabb a nőkénél. A férfiak mintegy... Teljes cikk
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Dobi Kitti, MBH Bank 7 napja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben 2 hete
- Visszaszoruló HR, előretörő technológia: íme a női vezetők új prioritásai 3 hete
- Pszichológiai biztonság: ez lehet a legjobb munkahelyek sikerreceptje 4 hete
- Mi a leggyakoribb felmondási ok és miért nem meri kimondani senki? 1 hónapja
- Mitől válik valaki vezetővé? A vezetett teszi azzá? 2 hónapja
- Mit árul el a vezetőről a LinkedIn profilja? 2 hónapja
- Ezek most a vezetővé válás sikertényezői 2 hónapja
- Íme a hat legnagyobb ügyvezetői kihívás: a munkaerő az élen 2 hónapja
- Új vezetők a HR élén a Grant Thornton Magyarországnál 2 hónapja
- A HR vezetők tizede váltott egy év alatt munkahelyet 2 hónapja