kapubanner for mobile

Mivel jár a 200 000 forintos minimálbér?

Munkavállalónként 38 142 forint költségnövekedéssel járna a munkaadóknak a minimálbér havi bruttó 200 ezer forintra emelése 2022-től. A kormány tagjai a napokban többször utaltak arra, hogy tervezik ezt a lépést, amely 1,3 millió ember bérét vagy juttatásait, ellátásait érintené közvetlenül hazánkban. A minimálbér nettó összege egyéb kedvezmények nélkül 133 000 forintra emelkedne a lépés hatására – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakjogász elemzéséből.

A kormány célja, hogy havi bruttó 200 ezer forintra emelkedjen 2022-től a minimálbér Magyarországon. Varga Mihály pénzügyminiszter ígéretet tett arra, hogy a leginkább érintett kis- és középvállalkozásokat a kormány segíteni fogja a minimálbér emelésének kigazdálkodásában. „Hazánkban mintegy 250-300 ezer munkavállaló kap minimálbért. További nagyjából egymillió embert érint azonban közvetlenül a módosítása, a minimálbérhez kötött juttatások, ellátások miatt. A teljes hazai bérstruktúrát figyelembe véve pedig a minimálbér emelése a garantált bérminimumra is hatással van, amely további mintegy 600-700 ezer munkavállalót érint” – mondja Dr. Bákonyi László adójogi szakjogász.

Dr. Bákonyi László emlékeztet: jelenleg hazánkban 167 400 forint bruttó minimálbér, ebből egy munkavállaló – amennyiben semmilyen egyéb kedvezményre nem jogosult –, 111 321 forint nettó bért kap kézhez. A különbözetből, amely a bruttó bér 33,5 százaléka, a személyi-jövedelemadó 15 százalék, míg a társadalombiztosítási járulék 18,5 százalék. Amennyiben a minimálbér bruttó 200 000 forintra emelkedik, az nettóban 133 000 forint lesz, változatlan szja és tb-járulék esetén. A munkaadók oldaláról nézve: a jelenlegi, 167 400 forintos minimálbér mellett a foglalkoztató összes havi költsége 195 858 forint. 200 ezer forintos minimálbér esetén ez az összeg 234 000 forintra emelkedne. Vagyis a tervezett minimálbér-emelés munkavállalónként havi 38 142 forint költségnövekedéssel járna a munkaadóknak. Ezért is hangoztatják a munkáltatói szövetségek, hogy jelentős munkaadói adóteher-mérséklést tartanak szükségesnek annak érdekében, hogy a cégek ki tudják gazdálkodni a plusz költségeket: a jövő évi adótörvénybe betervezett 2 százalékos munkáltatói bérköltségcsökkenés – a szociális hozzájárulási adó 0,5 százalékos csökkentése és a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás kivezetése – szerintük semmiképp se fedezne egy egylépcsős emelést. Javaslatként az elmúlt napokban felmerült például a szocho-kulcs 5 százalékpontos csökkentése, a minimálbér esetében bevezetendő 0 százalékos szja-kulcs vagy éppen az 1,5 százalékos munkavállalói járulék kivezetése is.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák

A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk

Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok

A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk

Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk