MSZP: a nyugdíjasok fele nem kapja meg karácsonyra az Erzsébet-utalványt
Az MSZP-s Korózs Lajos szerint a nyugdíjasok fele nem fogja megkapni karácsonyra az Erzsébet utalványt - írja az MTI.
Hozzátette: a postások erőn felül teljesítenek, összesen több mint 150 mázsa küldeményt kell továbbítaniuk, és a nyugdíjasok juttatásának kézbesítésére a családi pótlékok kifizetése is rácsúszott.
Korózs Lajos szerint a nyugdíjasok nem tudják, hogy az Erzsébet-utalvány esetében nem készpénzről van szó. Az utalvánnyal csak élelmiszert lehet vásárolni, ám ha a vásárlás összege nem éri el az utalvány értékét, a különbözetet a boltban nem adják vissza. A szocialista politikus szerint minderről nem tájékoztatta megfelelően a kormányzati kommunikáció az érintetteket, ahogyan arról sem, hogy maga az Erzsébet-utalvány értékküldemény is, vagyis csak a címzett veheti át. Helyette csak közjegyzőnél hitelesített meghatalmazás birtokában vagy egy postai meghatalmazás-minta segítségével vehetik át a hozzátartozók.
Korózs Lajos szerint ez azt mutatja, hogy a kormányt semmi más nem érdekelte, "csak a haszon, hogy mennyi pénzt tudnak zsebre tenni, mennyi pénzt tud a Nemzeti Üdülési Alapítvány különböző juttatásokként felvenni".
Hozzátette: a nyugdíjasok Erzsébet-utalványa után számításaik szerint 3 milliárd forint a jutalék. Kérdésként vetette fel, hogyha a Nemzeti Üdülési Alapítvány januártól megszűnik, akkor kinek a zsebébe vándorol ez az összeg. Ugyanígy kérdéses, kit illet az a jutalék, amely abból adódik, hogy a tárcák ugyancsak Erzsébet-utalvány formájában jutalmazzák munkatársaikat az év végi munka elismeréseként.
Előrevetítette: az MSZP tételesen meg fog vizsgálni minden egyes bizonylatot, annak érdekében, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjon és ha a Nemzeti Üdülési Alapítvány nem bocsátja rendelkezésükre a dokumentumokat, akkor ki fogják perelni azokat.
Fotó: Pixabay
MTI
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Rekordszintű különbségek rajzolódnak ki a magyar nyugdíjak között: miközben a többség 220 ezer forintnál kevesebből él, már több tucatnyian... Teljes cikk
A nyugdíjak emelése ma Magyarországon szinte kizárólag az inflációt követi, így az idősek ugyan papíron nem veszítenek a jövedelmük... Teljes cikk
Jelentős, akár 9,4 százalékos emelkedés várható a nyugdíjszámítás egyik kulcstényezőjében, ami érdemben befolyásolhatja a megállapított... Teljes cikk
- Értékteremtő partnerség a vállalati kultúrában: Tanulás és empátia vakvezető kutyákkal 3 hete
- A titkos fegyver, amivel a cégek boldogabb és hatékonyabb csapatot építenek 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 4 hete
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 4 hete
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 4 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 4 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve? 1 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?