kapubanner for mobile

Munka, lakás, oktatás - ezzel itthon tarthatóak a fiatalok

A munka, a lakáshoz jutás és az oktatás kedvező feltételei jelentik a kulcsot a fiatalok szülőföldön maradásához - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

A politikus a Fidelitas Országos Választmányának ülésén, a témában tartott előadását követően újságíróknak beszámolt arról, hogy európai összevetésben egyre kisebb, jelenleg 10 százalék alatt van a fiatalkori munkanélküliség Magyarországon, és ezt a kormány munkahelyteremtéssel tovább kívánja csökkenteni.
Emlékeztetett, hogy a lakáshoz jutásban a családi otthonteremtési kedvezmény jelentett jelentős segítséget, az oktatás versenyképességének fokozására a ráfordítás folyamatos növelése szolgált.

Varga Mihály hangsúlyozta: fontos, hogy folytatódjon a 25 év alatti, még nem dolgozó, de már nem is tanuló fiataloknak a 2015-ben indított Ifjúsági Garancia Program, amelyben eddig 97 ezren vettek részt, továbbá a tanulmányokhoz akár kamatmentes támogatást is nyújtó Diákhitel program, amelybe már 400 ezren kapcsolódtak be.
A pénzügyminiszter rámutatott, az emelkedő magyarországi reálbéreknek köszönhetően 2017 óta visszaáramlás figyelhető meg a külföldön munkát vállaló magyarok körében. "Megváltozott a trend, évente 20 ezer ember jön haza úgy, hogy utána nem is megy vissza munkát keresni" - fogalmazott.

Varga Mihály felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország gazdasági növekedése, gazdasági eredményei hosszú távon csak biztonságos körülmények mellett tarthatók fenn. Hozzátette: az ország azt üzeni a befektetőknek, hogy biztonságos hely, területén nem voltak terrorcselekmények, olyan brutális akciók, mint Nyugat-Európában az elmúlt időszakban, vagyis úgy tekinthetnek ránk, mint olyan országra, ahol érdemes vállalkozni, érdemes élni.

Böröcz László, a Fidelitas elnöke újságíróknak elmondta: a fiatalok szülőföldön maradásához kiemelten fontos a biztonság és az erős gazdaság. "Versenyképes bérekkel inkább döntenek úgy a fiatalok, hogy itthon maradnak és külföldre rövid időre, nyelvet tanulni, tapasztalatot szerezni mennek" - fűzte hozzá. Hozzátette, céljuk, hogy az önkormányzati választásokon minél több fiatalt segítsenek polgármesteri, vagy képviselői tisztség elnyeréséhez.

MTI
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek