Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a kiskunhalasi kórházban - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.
Grósz Tamás közölte, a vádirat szerint az egyik vádlott urológus szakorvosként nemátalakító és egyéb műtéteket, valamint azokhoz kapcsolódó vizsgálatokat és kezeléseket nyújtott pácienseinek magánrendelésén. Mivel a doktor a kórházban is alkalmazásban állt, magánegészségügyi célokra annak műtőjét nem vehette volna igénybe. A vádlott ennek ellenére 2022-ben megállapodott a kórház vezetőségével - két vádlott-társával -, hogy a jogszabályok megkerülésével, munkaidő után használhassa a műtőket.
A doktor a műtéteket rendszerint vádlott-társával, a másik orvossal együtt végezte 600 ezer és egymillió forint közötti térítési díj ellenében, melyeket részben a cége, részben egy alapítvány számlájára utaltatott.
Az elvégzett beavatkozásokhoz nemcsak a kórház infrastruktúráját használták jogosulatlanul, de az operációkat a társadalombiztosítás terhére, a magánbetegeket az osztályra felvéve hajtották végre.
A vádlottak több mint 15 millió forint társadalombiztosítási támogatást igényeltek szabálytalanul.
A főügyészség a műtéteket végző vádlottakat vesztegetés elfogadásával, valamint jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja. Két társukkal szemben folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat.
A szabadlábon védekező terheltek bűnössége kérdésében a Kecskeméti Törvényszék dönt - tudatta a főügyészség.
5 milliós fizetésért toboroznak magyar mentősöket Csádba
- olvassa el korábbi cikkünket!
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?